Elfogadták a költségvetést Izraelben, elhárult a kormányválság

Elfogadták a költségvetést Izraelben, elhárult a kormányválság
Szerzői jogok  AP Photo/Sebastian Scheiner, File
Írta: euronews

Szűk többséggel – kettő szavazaton múlott – elfogadta a parlament az idei költségvetést.

Egy teljes éjszakán át tartó vita végén az izraeli parlament csütörtök hajnalban, szűk többséggel elfogadta az idei költségvetést. Ezzel elhárult a kormány bukásának veszélye, nem kell újabb választásokat kiírni.

Naftali Bennett miniszterelnöknek sikerült mozgósítania az újonnan alakult nyolcpárti koalíció összes képviselőjét a szavazásra.

„Ez egy fontos időszak az állam stabilitása és gazdasága szempontjából” – mondta a kormányfő. „Három és fél év káosz, kudarcos gazdálkodás és a rendszer bénultsága, négy egymást követő választási kampány zsákutcája után - amikor az ország évekig egy személyes játszma eszköze volt – meghallgattuk az izraeli nép hangját.”

Az ellenzékbe szorult volt miniszterelnök kijelentette; „továbbra is harcolni fogunk ez ellen a rossz kormány ellen, minden követ megmozgatunk és minden módot megkeresünk a megbuktatására, hogy Izraelt újra a helyes útra tereljük, és Isten segítségével sikerrel járunk, mert végül az igazság győzni fog a hazugságok felett.”

Izraelben legutóbb 2018-ban fogadtak el költségvetést, azóta annak az irányszámai alapján kormányoztak, mert az évekig tartó politikai válság, a négyszer ismétlődő parlamenti választás, majd Benjámin Netanjahu és Beni Ganz közös kormányzása alatt nem fogadtak el büdzsét.

Csütörtökön ismét összeül a kneszet, hogy a 2022-es költségvetésről szavazzon.

kapcsolódó cikkek