Meta: Zuckerberg cégnevet változtat

Meta: Zuckerberg cégnevet változtat
Szerzői jogok  KIRILL KUDRYAVTSEV/AFP or licensors
Írta: Euronews

A Facebook többször is címlapra került az elmúlt években, legutóbb pár hete, amikor a felhasználók biztonságának kockáztatásával vádolta meg Zuckerbergéket egy régi alkalmazottjuk. De a brandváltást a cégvezetés mással indokolja.

Nevet változtat a Facebook, de nem a közösségi platform, hanem a mögötte álló társaság, amely az Instagram és a Whatsapp tulajdonosa is. Az új márkanév a META lesz. Ezt az alapító tulajdonos Mark Zuckerberg jelentette be mondván, hogy az új név jobban tükrözi a terveiket.

Azzal érvelt, hogy ez a név jobban kifejezi, kik is ők valójában, illetve mit remélnek felépíteni a jövőben. Úgyhogy örömmel jelenti be, hogy cégüket mostantól METÁnak hívják - mondta. Küldetésük nem változik, továbbra is azon dolgoznak, hogy összehozzák az embereket. Alkalmazásaikon, illetve azok brandjein szintén nem módosítanak. Ezután is azok lesznek, akik kiszolgálják technológiával az emberi közösségeket.

A brandváltást szakértők összefüggésbe hozzák a Facebook elmúlt évekbeli botrányaival. Legutóbb pár héttel ezelőtt vonta kérdőre Zuckerberget az amerikai törvényhozás. A cég egyik volt alkalmazottja ugyanis bizalmas dokumentumokat szivárogtatott ki, és azt állítja, hogy a cégvezetés a profit érdekében tudatosan kockáztatják a felhasználók biztonságát.

kapcsolódó cikkek