NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ab: nem alkotmányellenes a védettségi igazolvány

Védettségi igazolvány
Védettségi igazolvány Szerzői jogok Bela Szandelszky/AP
Szerzői jogok Bela Szandelszky/AP
Írta: Gábor ÁcsEuronews/MTI/AP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Tekintettel az indítványok szövegazonosságára és nagy számára az Ab közölte azt is, hogy határozata az ügyben benyújtott valamennyi alkotmányjogi panaszra vonatkozik.

HIRDETÉS

Nem alkotmányellenesek a védettségi igazolvánnyal járó többletjogok, mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden, a honlapján közzétett döntésében.

Előzmények

Majdnem ezren kifogásolták indítványban, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők többletjogosítványokat élveznek az azzal nem rendelkezőkéhez képest. 

A koronavírus-járvány leküzdésére indított oltási program során védettségi igazolványra lettek jogosultak azok, akik a Covid-19 betegségből felgyógyultak vagy a Covid-19 elleni védőoltást megkapták. 

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők a kormányrendelet alapján mentesültek több korlátozó intézkedés alól.

Nem csak az oltásellenesekre hátrányos az indítványozók szerint

Az indítványozók szerint a kormányrendelet kifogásolt rendelkezései hátrányosan, a diszkrimináció tilalmába ütköző módon különböztették meg azokat, akik az egészségügyi kockázatok miatt hozott döntésük nyomán nem kaphattak védettségi igazolványt.

Ez pedig - állítják, - súlyos alapjogsérelmet okozott számukra.

Veszélyhelyzetben egyes jogok gyakorlása felfüggeszthető

Az Ab megállapította, hogy az alaptörvény alapján veszélyhelyzet idején egyes alapvető jogok gyakorlása felfüggeszthető vagy az alaptörvényben megállapított mértéken túl is korlátozható. 

Az Ab ennek alapján elfogadta a jogkorlátozás legitim céljaként a koronavírus-járvány leküzdését, egészségügyi, társadalmi és gazdasági hatásainak csökkentését, a károk enyhítését. 

A jogalkotó pedig eleget tett az alaptörvényből fakadó azon kötelezettségének is, hogy a veszélyhelyzet alapjául szolgáló járványhelyzet változásával rendszeresen felülvizsgálja a korlátozó intézkedések szükségességét - állapították meg.

Az Ab vizsgálata során diszkriminációt sem állapított meg

Az Ab vizsgálta azt is, hogy az egészségügyi önrendelkezési jogot sértik-e a támadott rendelkezések. Ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy mivel az oltás felvételét a kormányrendelet nem tette kötelezővé, nincs érdemi összefüggés a támadott szabályozás és az emberi méltósághoz való jog, illetve azon belül az önrendelkezési jog között sem.

Az Ab mindezek alapján az indítványokat elutasította. Az Ab közölte azt is, hogy határozata az ügyben benyújtott valamennyi alkotmányjogi panaszra vonatkozik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Huszonhárom millió olasz dolgozónak tették kötelezővé a védettségi igazolást

Horvátország: kötelező a védettségi igazolás az egészségügyi dolgozóknak

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák