Balin hárman meghaltak a földrengésben

Földrengés Balin
Földrengés Balin Szerzői jogok Dewa Raka/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az egyik áldozat egy kislány.

HIRDETÉS

Legkevesebb hárman életüket vesztették, amikor szombatra virradóan egy közepes erősségű földrengés rázta meg  az indonéziai Bali szigetét. Az egyik áldozat egy három éves kislány volt, akire egy összeomló templom darabjai zuhantak.

A 4,8-as erősségű földmozgás következtében a Karangasem körzetben több ház is összeomlott. A halottak mellett heten súlyos sérüléseket szenvedtek.

A földrengés fészke az indonéz földtani intézet szerint Karangasemtől nyolc kilométerre északnyugatra, csaknem tíz kilométeres mélységben volt. A földmozgást majdnem 300 kilométerre is érezni lehetett.

A katasztrófavédelem vezetője, Gede Darmada elmondta: az ügynökség még gyűjti az információkat a károkról. A leggyakoribb balesetek a csonttörések és fejsérülések. 

A földrengés több helyen földcsuszamlásokat okozott és és ezáltal 3 települést elzárt a külvilágtól. Bunga falu polgármestere szerint az épületek kétharmada teljesen lakhatatlanná vált.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Halálos földrengés a kínai Szecsuan tartományban

7,4-es erősségű földrengés történt Bali és Jáva szigetein

Kitört az indonéziai Merapi vulkán