Nem lehet nyugodt, amíg a világon bárhol gyerekek éheznek. Egyebek mellett erről beszélt a Grammy-díjas Angelique Kidjo az Euronews-nak. Az afrikai énekes-dalszerző az UNICEF jószolgálati nagyköveteként a nők oktatásáért harcol, de emellett rendszeresen felemeli a szavát olyan témákban is, mint az éhezés vagy éppen a klímaváltozás.
Jane Witherspoon, Euronews:Az Interview mai epizódjában Angelique Kidjo énekes-dalszerző a vendégünk, akivel az EXPO 2020 megnyitóján találkoztunk, amit most először tartanak a Közel-Keleten, Afrikában és Ázsiában. Mi ennek a jelentősége?
HIRDETÉSAngelique Kidjo, énekes-dalszerző: Azt gondolom, hogy ideje volt annak, hogy ez itt legyen. Egy ideje már létezik ez a rendezvény, és az afrikai, közel-keleti országok népességszáma is indokolja, hogy itt is legyen ilyen. Ráadásul az afrikai országok számáraaz, hogy mindannyian jelen vannak, egy teljesen új időszak kezdete, mivel Afrika egyre növekszik. Nagyon sok minden történik már ezen a kontinensen, és örömmel látom, hogy ezt az EXPO is így gondolja, a világ is figyeli ezt a fejlődést.
J.W:Az idei témák egyike a szellemi összetartozás. Mit jelent ez személy szerint Önnek, és mit jelent Afrikának?
A.K: A szellemi összetartozás már azóta fontos számomra, amióta elkezdtem énekelni. Elkezdtem építeni, vagy megpróbálni kulturális hidat építeni a zenémen keresztül, együttműködés révén, mivel gyerekkorom óta éreztem, hogy ha nem tudsz valamit, akkor folyton hibázol. Ha jól informált vagy, bármit csinálsz, azt másképp fogod csinálni. Én beutaztam a világot, és rájöttem, hogy egyáltalán nem különbözünk annyira egymástól, hiszen mindenki anyától és apától született. Nem számít, hogy milyen a bőröd, a szükségleteink és a gyermekeinkkel kapcsolatos álmaink ugyanazok az egész világon. Ezeknek nincs anyanyelve, színe vagy nemzetisége. Számomra pedig a zene fejezi ezt ki a legjobban, és össze kell kötnünk a világot és az elméket a jövőben. Figyelnünk kell arra, hogy mindenkivel egyenlően bánjunk, ne ítéljünk, és a vagyon mércéjét ne helyezzük az emberek elméje és kreativitása elé.
J.W:Erre az Expora 192 országból érkeztek emberek Dubaiba. Talán minden korábbinál nagyobb szükség van erre az elmúlt időszak után a világban.
A.K: Igen, a pandémia után. A járvány alatt kezdtünk el rájönni, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy nem tudunk egyedül élni. Kellett hozzá egy vírus, hogy emlékeztessen minket, hogy a jövőnk érdekében együtt kell élnünk. Mindegy hol élünk, összeköttetésben vagyunk. És arra is rájövünk lassan, hogy együtt erősebbek vagyunk. Együtt tudjuk kezelni a legnagyobb problémákat. Ma a klímaváltozás is a küszöbön áll, valósággá válik. Már nem csak a szegény országok szenvednek a klímaváltozásról, amiről senki sem akar beszélni, senki sem akarja észrevenni. Most már mindenki szenved tőle. Érinti Németországot, az Egyesült Államokat, Európa nagy részét. És ez csak a kezdet.
HIRDETÉSJ.W:Ön elkötelezetten kampányol a nők oktatásáért. Miért olyan fontos ez Önnek, és mit kellene tenni ezen a téren?
A.K: Tudja, 2002-ben kineveztek az Unicef jószolgálati nagykövetének. Az első kérdésem az volt, hogy mit jelent az Unicef jószolgálati nagykövetének lenni. Azért is, mert nekem nem erősségem a csevegés, a politikusokkal „smúzolás”, mert én mindig kinyitom a számat, és bajba kerülök. Kérdezték, hogy mit akarok csinálni. Én meg mondtam, hogy a női esélyegyenlőséget, a lányok és a gyerekek oktatását erősíteni. És akkor belevágtunk. Rögtön az első, Tanzániába vezető utamon láttam, hogy a nők és a lányok viszik a hátukon a társadalmat. Mindig azt mondom, hogy az afrikai nők adják a kontinens gerincét, és ez mindenhol igaz. Hogy nézne ki a társadalom nők nélkül? Így nem folytathatjuk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a népesség több mint felével nem foglalkozunk, és majd úgy is működni fog. És ahogy elkezdtem a nők oktatásával foglalkozni, rájöttem, hogy sokszor nem is oktatásra van szükségük, hanem támogatásra a vállalkozásukhoz. Három hónapon belül látható a hatása. Munkahelyeket teremtenek, egy jobb életet. Elkezdenek félretenni pénzt a gyerekeik iskoláztatására, vagy a születendő gyerekeikére. A családok és a közösség tudja felvenni a harcot a szegénységgel, és mindazzal a sok témával, amiről beszéltünk.
J.W:Elképesztő karriert futott be. A zene az első számú szerelme, és már olyan sok díjat, Grammy-t is nyert vele. Mit jelentenek Önnek ezek a díjak?
A.K: Felelősséget. Ez azt jelenti, hogy keményebben kell dolgoznom, és valószínűleg jó úton vagyok, hogy a hangomat az emberiség szolgálatába állítsam. Most itt ülök, de a testem mindenütt ott van, mert mindig azt mondom, hogy ha valaki valahol szenved, és is szenvedek. Ha emberek éheznek, ha gyerekek továbbra is éhesen fekszenek le aludni, az mindannyiunk számára szégyen. Elég étel van ezen a bolygón, hogy mindenkit megetessünk. Olyan sok ételt elpazarolunk, hogy szégyellhetjük magunkat. Amíg mi itt beszélgetünk, máshol rengeteg olyan ember van, aki ma még nem evett semmit. És ezek a dolgok minden nap aggasztanak, mert tudom, hogy lenne rá megoldás. Tudjuk, hogy változtathatunk rajta. Itt vagyunk, hogy összekapcsoljuk az elménket, megteremtsük a jövőt. De nem tudjuk megtenni, nem tudunk jövőt teremteni, ha a gyerekeink betegek. Minden jobb lenne, ha a gyerekek nem üres hassal mennének az iskolába, ahol emiatt nem értenek meg semmit. Ezeket az egyszerű dolgokat sem vagyunk képesek biztosítani.
J.W:Azt mondta, a zenét kulturális hidak építésére használja. A művészet, és különösen a zene miért annyira fontos a társadalomnak, miért univerzális?
A.K: Nos, lássuk csak, mi történt a pandémia kezdetén? Az emberek kiálltak az ablakba, énekeltek, így biztatták az egészségügyi dolgozókat. Mert a zene egy univerzális nyelv, én ráadásul olyan zenekarral játszhatok együtt, ahol nincs két ember, aki ugyanazt a nyelvet beszélné. És attól a pillanattól, hogy a szavakat zenére cseréljük, mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük. Az emberiség nem létezik zene nélkül. Mert mielőtt elkezdtünk volna beszélni, az őseink, mielőtt a homo sapiens-ek lettünk, ahogy magunkat elneveztük, számukra a természet élelmet adott, a zajok pedig a zene és a szavak érzetét adta nekik. Tehát a zene valóban mindegyikünké.
