rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az abortusztörvény védelmében tüntettek tízezrek az amerikai államokban

Access to the comments Kommentek
Írta: Anna Flori
euronews_icons_loading
Az abortusztörvény védelmében tüntettek tízezrek az amerikai államokban
Szerzői jogok  frame
Betűméret Aa Aa

Tízezrek tüntettek az abortusztörvény védelmében az Egyesült Államokban, miután helyi szinten egyre több korlátozó jogszabály születik ez ügyben.

Az összes szövetségi államban megrendezték a Nők Menetét, azt a demonstrációt, amellyel először Donald Trump beiktatása ellen vonultak utcára százezrek országszerte.

Joe Biden elnökségének kezdete óta ez az első ilyen nagyszabású tiltakozó akció.

Egy fiatal lány szerint ez ma létkérdés a nők számára, hogy harcoljanak azért a jogukért, amit annak idején kivívtak, vagyis hogy ők maguk dönthessenek a terhességükről. Nem hiszi, hogy bárkinek van joga beleszólni ebbe.

Egy tanárnő is úgy gondolja, hogy őket, nőket illeti a jog, hogy döntsenek a saját testük felől. És végtelenül elege van abból, hogy egyesek rá akarják tenni a kezüket az életére vagy legalábbis dirigálni akarnak neki. Úgyhogy ennek véget kell vetniük.

Texasban a szövetségi igazságügy tiltakozása ellenére életbe lépett szeptember elsején az az új jogszabály, amely már a hatodik héttől tiltja a terhesség megszakítását nem törődve azzal sem, ha erőszak vagy vérfertőzés történt. És miután ez sérti az alkotmányt, a kerületi főügyész a legfelsőbb bíróság elé vitte az ügyet.