EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Földi a köztévében: Merkel Hitlernél is nagyobbat ütött Németországon a határok megnyitásával

Angela Merkel 2016-ban
Angela Merkel 2016-ban Szerzői jogok Markus Schreiber/AP
Szerzői jogok Markus Schreiber/AP
Írta: Pálfi Rita
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Németországban válsághelyzetet, egy frusztrált állapotot eredményezett a menekültek felé nyitás az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint szerint. Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság volt elnöke épp ellenkezőleg, Merkel legnagyobb eredményének tartja a határnyitást.

HIRDETÉS

Németország határainak megnyitásával a menekültek előtt Angela Merkel Hitlernél is többet ártott az országnak - erről beszélt Földi László a magyar köztévében, ahol biztonságpolitikai szakértőként volt vendég vasárnap este.

A német választások napján a köztévé M5-ös csatornáján a Kommentátor Klubban elemezték a Merkel 16 éves kancellársága alatt történteket. A köztévében rendszeresen szereplő Földi László arról beszélt, hogy Németországban az utolsó alkotó erő Helmut Kohl volt. Merkelt "leépítő erőnek" minősítette, aki "felélte mindazt, amit az elődök felépítettek.

Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint Németország az, ami valóban motorként működik Európában és ezért Merkelnek nem kell alkotni, csak meg kellene tartania a szintet. A szakértő értékelése szerint azonban nem volt erre képes, leépítette. Utalt arra is, hogy vannak olyan elméletek, melyek szerint "kívülről irányítottan építi le".

A legsúlyosabban Merkel 2015-ös döntését bírálta Földi, mikor megnyitotta az ország határait a menekültek előtt.

Igazándiból akkor üt legnagyobbat, egy picit azt is szokták mondani, hogy Hitlernél is nagyobbat Németországon, mikor 2015-ben megnyitja a határait, mert onnantól kezdve egy teljes válsághelyzet alakult ki. Egy frusztrált állapot.
Földi László
az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója

Földi László felidézte, hogy 2016 tavaszán több német városban is tartott előadásokat a migrációról. Egyszer azt kérdezték tőle, hogy mit kellene akkor csinálni, ő a választásokra hívta fel a figyelmüket, mint eszközre. Ennek ellenére "az értelmiségi körökben" tartott előadás közönsége azt mondta neki, hogy "Merkelnél nincs jobb".

Földi ezt úgy értékelte, hogy "beléjük képes ivódni olyan rossz reflex, amelyik a tényekkel szemben is kitart tulajdonképpen egy téves vezető mellett" Szerinte a második világháborúra is igaz volt ez, és ez "valamiféle lélektani probléma" lehet.

Állításaival a beszélgetés többi négy résztvevője közül senki szállt vitába.

Hiányozni fog Európának

Angela Merkel 16 év után távozik a német kancellári posztról, a legtöbb elemző és politikus méltatta több mint másfél évtizedes munkásságát. Egy friss kutatás szerint a válaszadók 80 százaléka bízik meg benne és Németországról is pozitív képük van.

Jean-Claude Juncker az Euronewsnak azt mondta, hogy Merkel legnagyobb eredménye volt az a szerep, melyet a menekültválság idején játszott, mert határozottan ellenezte, hogy lezárják a határokat. Felidézte egy, a válság idején folytatott telefonbeszélgetésüket is:

Milyen lesz a kép az Európai Unióról a világban, és milyen lesz Németország megítélése a világban, ha lezárjuk a határokat, ha katonákat és rendőröket vezénylünk az osztrák határra, visszautasítva ezeket a szegény embereket? Sokan közül Szíriából jönnek, mások Afganisztánból, mindenfelől. Szegény, reménytelen emberek.
Angela Merkel
német kancellár, 2015

Merkel hagyatéka, hatása és hiánya Európára nézve ma még nem látható, de létezni fog. Kontinentális megítélése a tízes skálán 6,4, ami jobb, mint a hazai. Meghatározó szereplője lett Európának, és most az egészet lehet újra kezdeni - írtuk róla a vasárnapi német választások előtt közzétett elemzésünkben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Budapest segít: közösségi központ ukrán menekülteknek a belváros szívében

21 szír menekültet szállító kisteherautót kapcsoltak le Győrnél

Szemtanúk szerint a görög parti őrség tagjai több menekültet is a tengerbe hajítottak