rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Készül az első orosz űrfilm

Access to the comments Kommentek
Írta: Károly Szilágyi
euronews_icons_loading
Készül az első orosz űrfilm
Szerzői jogok  "Первый канал" via EVN
Betűméret Aa Aa

Alig két hét múlva indul a világűrbe egy orosz kozmonauta és egy kétfős stáb, hogy a világ első űrben forgatott filmjét forgassák le a Nemzetközi Űrállomáson.

Összesen 12 napot tölt majd az ISS fedélzetén a csapat, hogy leforgassák az első egészestés űrfilmet, amely a Vizov, vagyis a Kihívás címet viseli.

A Szojuz-19 űrhajó fedélzetén október 5-én indul a forgatásra Klim Sipenkó rendező és Júlia Pereszild színésznő.

„Mintha már évek óta a célegyenesben lennénk, pedig még csak két napja vagyunk Bajkonurban – mondta a színésznő. Már megnéztük az űrhajónkat, és úgy tűnt, mintha már hónapok óta ismernénk” – mondta Júlija Pereszild.

Több ezer jelentkezőből választották ki a két mentálisan és fizikailag is alkalmas művészt a feladatra. Ők három hónapos kiképzés után indulhatnak el az űrbe, parancsnokuk pedig egy veterán űrhajós, Anton Skaplerov lesz.