NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gyanús, hogy Phenjan atomfegyvert gyárt

Robbantás az észak-koreai nukleáris kísérleti telepen 2018-ban
Robbantás az észak-koreai nukleáris kísérleti telepen 2018-ban Szerzői jogok AFP
Szerzői jogok AFP
Írta: Euronews @ MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Észak-Korea valószínűleg újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára, és megint belekezdett az uránbányászatba.

HIRDETÉS

Észak-Korea valószínűleg újraindította jongbjoni atomreaktorát, amelyben korábban plutóniumot állított elő atomfegyverei számára - állítja éves jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség.

A szervezet műholdas felvételek alapján következtet erre, mivel szakértőit már 2009 óta nem engedik be az ázsiai országba. A NAÜ azt is gyanítja, hogy a pjongszani bányában újra bányásznak uránt, amely az atomfegyverek másik fontos eleme a plutónium mellett.

Észak-Korea a NAÜ-szakértők kitiltása után felgyorsította atomfegyver-fejlesztési programját, és hamarosan nukleáris kísérleteit is újraindította, a legutóbbi 2017-ben volt.

"2018 decemberétől egészen most júliusig nem utalt semmi reaktorműködésre, de azóta igen, egyebek között hűtővíz-eltávolítás, ami aggasztó és egyértelmű megsértése az ENSZ biztonsági tanácsi határozatainak" - olvasható a jelentésben, amely az észak-koreai atomprogram magvát adó, öt megawattos jongbjoni reaktorra utal. 

A NAÜ bejelentés nélkül, tagállamai tanácskozása előtt teszi fel mindig az internetre éves jelentését.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ballisztikus rakétákat lőtt föl Észak-Korea

Észak-Korea erősíti nukleáris arzenálját

Nem sérült meg nukleáris létesítmény Iránban, közölte a NAÜ