rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Észtország: harminc éve szabadon

Access to the comments Kommentek
Írta: Andrea Keleti / Euronews
euronews_icons_loading
Észtország: harminc éve szabadon
Szerzői jogok  AP Photo
Betűméret Aa Aa

Függetlenségének 30. évfordulóját ünnepli Észtország augusztus 20-án. Az ünnepségsorozat zászlófelvonással kezdődött, majd az észt parlament szóvivője emlékezett az akkor történtekre.

1991. augusztus 20-án az észt parlament 69 igen szavazattal elfogadta, majd kinyilvánította az Észt Köztársaság függetlenségét. A szavazás eredményét este 11.03-kor hirdették ki.

Harminc évvel ezelőtt azzal az álommal ébredtünk, hogy a saját országunkban élhetünk a saját akaratunk szerint, és azon a napon este 11 óra három perckor ez az álom valóra vált.
JÜRI RATAS
az észt parlament szóvivője

Míg a legfelsőbb tanács az állásfoglalás pontos megfogalmazásán dolgozott, a szovjet hadsereg páncélozott járműveinek oszlopa érkezett Tallinnba, az Észtországban már állomásozó szovjet csapatok mellé.

A talliniak az utcákra özönlöttek, hogy megvédjék a parlamentet, a rádió és a televízió székházát az éjjel várható támadástól.

Augusztus 21-én reggel megtámadták a TV-tornyot Kloostrimetsában, Tallinntól 8 kilométerre.

A kormányfő, Edgar Savisaar megérkezett a toronyba, hogy tárgyaljon a szovjet csapatokkal. Augusztus 21-én délután a szovjet hadsereg járművei elhagyták Kloostrimetsát.

Augusztus 22-én Izland volt az első, amely elismerte az újonnan függetlenné vált Észtországot. A barikádok azonban télig a parlament körül maradtak.