rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Már több mint 2400 halottja van a haiti földrengésnek

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
euronews_icons_loading
Emberek állnak a földrengés egyik halálos áldozatának a koporsója mellett, akinek holttestét a romok alatt találták meg
Emberek állnak a földrengés egyik halálos áldozatának a koporsója mellett, akinek holttestét a romok alatt találták meg   -   Szerzői jogok  AP Photo/Joseph Odelyn
Betűméret Aa Aa

Tovább emelkedett a szombati haiti földrengés halálos áldozatainak száma: 2419 halálesetet tartanak nyilván – az ország polgári védelmi igazgatóságának szerda esti beszámolója szerint.

A segélyszállítmányok a szükségesnél lassabban és kisebb mennyiségben jutnak el a rászorulókhoz, amiért sokan a hatóságokat hibáztatják. A feszültség napról napra nő a segítségnyújtás lassúsága miatt. Az összeomlott épületeknél több helyen dühös tömeg gyűlt össze, az emberek alapanyagokat követeltek, hogy átmeneti menedéket készíthessenek maguknak.

A helyszínen tartózkodó nemzetközi segélymunkások szerint égető szükség lenne orvosi felszerelésekre – főként a földrengés által leginkább sújtott területek kórházaiban. Súlyos problémát jelent az élelemhiány is.

Hivatalos adatok szerint Haitin közel 14 ezer lakóépület, valamint iskolák, kórházak, templomok és szállodák semmisültek meg, mintegy harmincezer család maradt hajlék nélkül. A segélyszállítmányok eljuttatását a rászorulókhoz járhatatlan utak nehezítik, ezeket igyekeznek megtisztítani.

A szombati földrengés 7,2-es erősségű volt az amerikai földtani intézet szerint.