Azonnali segítség a görög erdőtüzek károsultjainak

Azonnali segítség a görög erdőtüzek károsultjainak
Szerzői jogok  Michael Varaklas/AP
Írta: Pásztor Máté

A mai kormányülésen három elemből álló mentőcsomagról döntöttek a miniszterek.

Azonali segítséget ígért a Görögországban pusztító tüzek károsultjainak a görög miniszterelnök. Kiriakosz Mitszotakisz a keddi kormányülés után jelentette be a háromrészes intézkedéscsomagot, amely a károk megtérítése mellett a károsultak tartozásainak elengedését, illetve rövid-, közép- és hosszútávú újjáépítési terveket tartalmaz.

— Százötvenezer eurót fizetünk minden egyes elpusztult vagy megrongálódott ház után. Ezen kívül azonnali, húsz-, tizenkét- vagy ötezer eurós támogatást fizetünk mindenkinek, akinek károsodás érte az otthonát, az épületben keletkezett kár mértékétől függően. Emlékeztetem önöket, hogy az alkotmány értelmében minden leégett terület esetében elrendelhető az újraerdősítés – mondta a görög miniszterelnök.

Nikosz Hardaliasz polgári védelemért felelős miniszterhelyettes szerint nem történt még hasonló súlyosságú eset az ország történetében:

— Rendkívül nehéz a kialakult helyzet, amivel meg kell küzdenie a mentőegységeknek. Minden egyes leégett ház egy tragédia helyszíne. Példátlan katasztrófa ez a tüzek óriási számát tekintve is. Csak az augusztus elseje és nyolcadika közötti héten 586 tűz ütött ki.

Az eviai John Zisis nincs meggyőzve arról, hogy a kormány uralja a helyzetet.

— Az erdő kiégett. A házakat megmentették, mert az emberek harcoltak értük. De senki más, csakis az itt lakók.

A tűzoltók számára továbbra is óriási problémát jelent a tüzek, különösen a kisebb gócok újraéledése, emellett a folyamatosan fújó erős szél is nehezíti a munkájukat.

kapcsolódó cikkek