Teljes kampánysebességre kapcsolt az SPD Németországban

Teljes kampánysebességre kapcsolt az SPD Németországban
Szerzői jogok  AFP / SPD
Írta: euronews

A jelöltek közül a CDU-s Armin Laschet támogatottsága csökkent, a szociáldemokrata jelölt, Olaf Scholz viszont erősödik és az első helyre lépett fel.

Teljes sebességre kapcsolt a kampányban a Német Szociáldemokrata Párt - mindössze néhány héttel a szövetségi választások előtt szokatlanul kiélezett a verseny.

A kereszténydemokraták pártként megelőzik ugyan az SPD-t, de a kancellárjelölteket illetően épp fordított a helyzet: a CDU-s Armin Laschet támogatottsága csökkent, az SPD jelöltjéé, Olaf Scholz-é viszont erősödik - ő időközben az első helyre lépett fel. 

A szociáldemokraták programjában a következő pontok szerepelnek kiemelt helyen: járványkezelés, valamint a gazdaság és a társadalom átvezetése a klímasemlegesség időszakába.

"72 év óta először van három olyan jelölt versenyben, akik közül mindegyiknek valódi esélye van a kancellári székre. Ezenkívül meg vagyok győződve arról, hogy rég nem volt olyan szövetségi választás, amely előtt másfél hónappal olyan izgalmas lett volna a kampány, mint amilyen most" - nyilatkozta Lars Klingbeil, az SPD főtitkára.

Ami a szociális ügyeket illeti, az SPD az óránként 12 eurós minimálbért, a tisztességes bérleti díjakat és a stabil nyugdíjakat támogatja.

Németország 20. szövetségi parlamenti választását szeptember 26-án tartják.

kapcsolódó cikkek