Tunézia uniós nagykövete: "az elnök azt tette, amit kell"

Tunézia uniós nagykövete: "az elnök azt tette, amit kell"
Szerzői jogok  /euronews
Írta: euronews

Az EU és az Egyesült Államok komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan az államfő rendkívüli alkotmányos hatáskörével él. Tunézia uniós nagykövete, Nabil Ammar viszont megvédte az elnök intézkedéseit mondván, azok szükségesek az ország megmentéséhez.

A tunéziai elnök ugyan újabb és újabb minisztereket nevez ki, az országban továbbra is káosz uralkodik, mióta menesztette a kormányfőt és feloszlatta a parlamentet.

Az EU és az Egyesült Államok komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, ahogyan az államfő rendkívüli alkotmányos hatáskörével él. Az Euronews Tunézia uniós nagykövetével készített interjút, melyben Nabil Ammar megvédte az elnök intézkedéseit mondván, azok szükségesek az ország megmentéséhez.

NA: Tunéziában az elmúlt években, legalábbis helyiként, botrányok sorozatát éltük meg, egyik nagyobb volt, mint a másik, és nem látszott a megoldás. Nem láttuk, hogy bíróságra kerültek volna ezek az ügyek, nem volt semmi elmozdulás. Egyszer itt, másszor ott robbant ki botrány, majd pár nap után elült az egész. Aztán meg jött a következő. Ez már nem folytatódhatott így tovább.

euronews: "A héten a parlament három képviselőjét tartóztatták le, az elnök három ellenlábasát. Sokan tisztogatást emlegetnek.

NA: Ha az igazságszolgáltatás teszi a dolgát, az ember nem avatkozik be, nem dolgunk ítélkezni, nincs is felhatalmazásunk hozzá. Az igazságszolgáltatásnak függetlennek kell lennie. De kérdem én, ha valakinek nincs takargatnivalója, akkor miért pro bléma, ha meg kell jelennie a bíróságon, és meg kell védenie magát? Mi ezzel a baj? Ha én parlamenti képviselő lennék, és gyanúba keverednék, pont hogy elmennék a bíróságra, hogy tisztázzam a dolgokat. Sosem bújnék a mentelmi jogom mögé!

Az ellenzék katonai puccsnak tartja Szaíd elnök lépéseit. Az észak-afrikai országban a kijárási korlátozások ellenére az elmúlt időszakban hatalmas tüntetéseket tartottak, a romló gazdasági helyzet és a koronavírus-járvány félrekezelése miatt.

Tunéziának hét évvel az új alkotmány elfogadása után sincs alkotmánybírósága, mert nem sikerült megállapodni a bírák kinevezéséről.

kapcsolódó cikkek