Tizennégy év börtönre ítélték Lukasenka kihívóját

Tizennégy év börtönre ítélték Lukasenka kihívóját
Szerzői jogok  AP Photo
Írta: euronews

Viktor Babarika nem indulhatott a tavaly augusztusi elnökválasztáson. Már egy éve előzetes letartóztatásban van, akárcsak fia, és kampánycsapatának több tagja.

Pénzmosás és korrupció miatt jogerősen tizennégy év börtönbüntetésre és 57 ezer dollár pénzbírságra ítélték a volt ellenzéki jelöltet, Viktor Babarikát, a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka legnagyobb ellenfelét – akinek indulását nem engedélyezte a belarusz választási bizottság.

A Belgazprombank korábbi vezetője tavaly július óta előzetes letartóztatásban van. Ügyében kedden hozott ítéletet a legfelsőbb bíróság.

Babarika az utolsó szó jogán kijelentette, „nem szégyellem az életem senki előtt, akikkel valaha is találkoztam” – kiemelve családját, feleségét, gyermekeit. „Emlékeztetném önöket; a fiam is börtönben van. Egyetlen bűne, hogy az én fiam.”

Már az ítélethirdetés előtt is több százan tüntettek a bíróság előtt.

„Védencemet megfosztották a jogorvoslat lehetőségétől” - nyilatkozta Babarika ügyvédje. Amint lehetséges lesz fellebbezünk, valamint az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordulunk” - közölte Dmitrj Lajevszkij.

Babarika tavaly júniusba jelentette be, hogy indul a Belaruszt 26 éve irányító Lukasenka ellen az augusztusi elnökválasztáson. Indulását azonban nem engedélyezték, kampányát egy külföldi szervezet kampánytevékenységének minősítették. Majd őt, fiát és több munkatársát letartóztatták pénzmosás és korrupció vádjával.

A vitatott elnökválasztást Lukasenka nyerte. Ezután tömegtüntetések kezdődtek, amiket a hatóságok többször kegyetlenül levertek. Ellenzékiek százait bebörtönözték.

kapcsolódó cikkek