NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tajvant fenyegette a kínai elnök a párt 100. évfordulóján

Rendőr őrzi a pekingi Tienanmen téren a központi ünnepség színhelyét
Rendőr őrzi a pekingi Tienanmen téren a központi ünnepség színhelyét Szerzői jogok MTI/EPA
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hszi Csin-ping visszautasította, hogy a Nyugat az emberi jogok helyzete miatt bírálja őket.

HIRDETÉS

Hszi Csin-ping kínai elnök a kommunista párt (KKP) vezető szerepének fontosságát hangsúlyozta, Tajvant fenyegette és visszautasította a nyugati bírálatokat a párt századik évfordulója alkalmából megtartott, nagyszabású ünnepségen.

"A Kínai Kommunista Párt nélkül Kína ma nem lenne az, ami. Az előttünk álló úton fenn kell tartani, és tovább kell erősíteni a párt vezetését" - hangoztatta a Mao Ce-tung egykori kínai vezető portréja felett elhelyezett, sarló-kalapács szimbólummal díszített pódiumról.

Csak a szocializmus tudja megmenteni Kínát

- hangsúlyozta az elnök.

Beszédét a helyszínen több mint 70 ezren hallgatták. Az esemény gondosan kiválogatott részvevőit előzetes regisztrációt és fokozott biztonsági ellenőrzést követően engedték a Tienanmen térre. A koronavírus-járvány felett aratott diadal jeleként az ünnepségen egybegyűltek közül senki nem viselt maszkot.

Hszi felidézte, hogy a történelem során az ország sokszor szenvedett külföldi elnyomástól. Hangsúlyozta: a kínaiak nem fogják hagyni többé, hogy külföldi erők elnyomják őket. 

Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik

- fogalmazott, a közönség lelkes ujjongását kiváltva. Amerikát meg nem nevezve azt mondta, örökre véget ért az a korszak, amikor Kínát zaklatni lehetett.

Kína az "építő jellegű" kritikát szívesen fogadja kívülről, de az "álszent prédikálást" nem - mondta. Konkrét példát ugyan nem említett, de az utóbbi időben Kínát számos kritika érte külföldről - egyebek mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről - a többi közt a hongkongi szabadságjogokat, valamint a zömében muszlim vallású ujgur kisebbség emberi jogait illetően.

Szót ejtett Tajvanról is, aláhúzva, hogy a KKP egyik "történelmi feladata", a kínaiak közös célja a tajvani kérdés megoldása és az ország békés újraegyesítése. "Senki nem kérdőjelezheti meg Kína nemzeti szuverenitását és területi egységét" - mondta, aláhúzva: "határozott lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy teljes mértékben leverjünk minden, Tajvan függetlenségére irányuló igyekezetet".

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kínai harci gépek repültek be Tajvan légterébe a kínai nemzeti ünnep napján

Most Kína a panaszos fél: hatalmas nyugati hacker-veszélyre figyelmeztet a biztonsági szolgálat

Kína nem tárgyal a Nyugattal Ukrajnáról, ha nincsenek ott az oroszok is az asztalnál