Hazamentek a katonák

Hazamentek a katonák
Szerzői jogok  AP/AP
Írta: Euronews

Egymás után vonulnak ki a szövetséges katonák Afganisztánból. A magyarok után hazamentek az olaszok és a németek is.

A magyarok után nem sokkal az olasz katonák is kivonultak Afganisztánból. Ezzel egy 20 éves bevetés ért véget Olaszország számára.

Nem ők voltak az egyetlenek. Szerdán szállt le a wunstorfi légibázison az a három katonai szállítórepülőgép, amely az utolsó német kontingenst szállította haza az ázsiai országból. A katonákat különösebb ünneplés nélkül fogadta a misszió parancsnoka.

„A feladatot teljesítettük. Önök teljesítették a küldetésüket. A Resolute Support Mission német egységének hazatelepítése sikeresen teljesült” – mondta Ansgar Meyer dandártábornok.

A NATO-tagországok májusban kezdődött kivonulása nyomán Afganisztánban egyre több erőszakos akciót követnek el a tálibok.

A nemzetközi misszió amerikai vezetője, Austin Miller tábornok nem zárta ki, hogy a katonák távozása után légicsapásokat mérnek a felkelőkre.

„Az amerikai-tálib megállapodásnak megfelelően van a lehetőségünk arra, hogy elsősorban felszereléssel támogassuk az afgán biztonsági erőket, ha megtámadják őket” - mondta Austin Scott Miller tábornok.

Az ENSZ által támogatott nemzetközi katonai akció elsődleges feladata az volt, hogy tanácsokkal és közreműködéssel segítse az afgán biztonsági erőket a szélsőségesek, elsősorban a tálib felkelők elleni harcban. A műveletben összesen 36 ország vett részt.

kapcsolódó cikkek