150 eurót kapnak az oltást elfogadó görög fiatalok

Hőség Athénban
Hőség Athénban   -  Szerzői jogok  Yorgos Karahalis/Copyright 2021 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Zoltan Siposhegyi

A kormány attól tart, hogy az alacsony átoltottság és az éledező tömegturizmus miatt beköszönthet a negyedik hullám.

150 eurót azaz körülbelül 50 ezer forintot ajánlott fel a görög miniszterelnök minden olyan fiatal számára, aki hajlandó beoltatni magát valamelyik koronavírus-vakcinával. 

Ez majdnem egymillió 18 és 25 év közöttit érint. Bár Görögországban is lecsengőben van a járvány harmadik hulláma, és múlt hét óta már a közterületeken sem kell maszkot viselni, az átoltottság továbbra is igen alacsony, mindössze 33 százalékos.

- Arra kérem a fiainkat és lányainkat, hogy éljenek a lehetőséggel és váljanak védetté. Utána már utazhatnak és bulizhatnak azzal a megnyugtató tudattal, hogy tettek valamit a közösségért. Csak így győzhetjük le a koronavírust - mondta a görög miniszterelnök. 

Kiriákosz Micotákisz szerint az oltás egy szabad jegy is egyben, hiszen azok, akik már megkapták mind a két dózisukat hétfő óta újra járhatnak edzőtermekbe és kulturális eseményekre.

A kormány abban bízik, hogy ezzel az ösztönzővel sikerül majd biztonságosabbá tenni a nemrég beindult turisztikai szezont, és így több látogatót az országba vonzani.

- Ez olyan, mintha megvesztegetnének. Mindenkinek magának kéne eldöntenie, hogy mit tesz. A szabad akarat többet ér 150 eurónál - bosszankodott egy görög nő.

Az ajánlat csak év végéig tart, és a fiatalok nyaralásra, illetve koncertekre költhetik a pénzt. Ezen felül augusztusban 1 hónapos ingyen mobilinternetet is kapnak.

A görög kormány minél előbb el szeretné érni a 70 százalékos átoltottsági szintet a felnőtt lakosság körében. Ezért a bioetikai bizottság most egy olyan javaslatról tárgyal, amely kötelezővé tenné az oltakozást bizonyos munkakörökben dolgozók számára.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19