NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

SWIMATHON 2021 SZÁRAZON: már több mint 10 millió forint gyűlt össze

A Swimathon egyik emlékezetes pillanata 2020-ban
A Swimathon egyik emlékezetes pillanata 2020-ban Szerzői jogok fotó: Babina István
Szerzői jogok fotó: Babina István
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Még bekapcsolódhatunk az alapítványok támogatását segítő akciósorozatba. A járvány második évében várakozáson felüli a civil szolidaritás.

HIRDETÉS

A Swimathon adománygyűjtő akciósorozat emlékezetes pillanata volt, amikor az azóta elhunyt Kovács Gábor Tamás (képünkön) hajléktalan aktivistaként “Az emberi nagyságért és méltóságért” díjat kapott, miután egymaga 152 ezer Ft támogatást gyűjtött a kampányban egy ferencvárosi gyerekeket fotózásra tanító kurzus javára.

Idén rekordszámú résztvevővel indult el Budapesten a sorban az ötödik Swimathon, 2021 SZÁRAZON adománygyűjtő kampány, amelyben idén több mint 200 önkéntes „nagykövet”, ez idáig már több, mint 10 millió Ft támogatást gyűjtött 9 ferencvárosi ügynek.

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány szervezésében zajló négyhetes kampány adományaiból egészségügyi, szociális, oktatási, környezetvédelmi és közösségfejlesztő programok valósulhatnak meg. Van olyan projekt is, amelynek gazdái már dolgoznak a fejlesztésen is, miután pár nap alatt elérték az előzetes célösszeget, de természetesen mindenhol elkel a további segítség is.

Egy-egy hiánypótló ügyre hívják fel a figyelmet

Bár az immáron itthon is hagyománnyá vált Swimathon adománygyűjtő kampányt ezúttal a szervezők nem tudták egy nagy közös uszodai rendezvény köré meghirdetni a pandémiás helyzet miatt, a négyhetes kampány így is nagy lendülettel kezdődött.

Több mint 200 önkéntes „nagykövet” vállalta, hogy a karanténból, home office-ból, a bezártságból kiszabadulva, most a megszokottnál jóval többet sétál, túrázik, fut, biciklizik, evez, úszik, vagy bármi más sportágat, mozgásformát választva - ami emberi hajtású - teljesít egy egyéni kihívást, egy-egy hiánypótló ferencvárosi kötődésű ügyre is felhívva ezzel a figyelmet és támogatást gyűjtve számára.

Támogathatjuk a Covid-betegeket ápolókat vagy a nehéz helyzetű családokat

Ha összegyűlnek a kért támogatási összegek, egy kivételesen gazdag programpalettával lesz gazdagabb a IX. kerület: mentális segítséget kaphatnak a Covid-betegekkel dolgozó egészségügyi dolgozók és egy a gyógyulásukat segítő kórházi kertet a csontvelő-transzplantált gyerekek és családjaik.

Iskolás gyerekek érzelmi fejlődését segítő iskolai program indulhat, míg egy másik projekt nehéz helyzetben lévő családok gyerekeinek kínálhat ingyenes nyári programokat, illetve mozgásfejlesztő iskola-előkészítő táborba is várják majd a kisebbeket.

Számos ügyet segíthetünk

A frissen ültetett ferencvárosi fák gondozását egy nagy teljesítményű öntözőrendszer segítené, a Ráday utcában működő immáron hat színházi társulat ősszel közös színházi fesztivállal ünnepelné az újraindulást.

Az esemény házigazdája és társzervezője pedig a helyi közösségfejlesztő munkában és a helyi adományozás népszerűsítésében, illetve annak országos elterjesztésében látják feladatukat és a civil társadalom fenntarthatóságának jövőjét.

Ismert személyiségek, elhivatott emberek

A május 20-án kezdődött Swimathon 2021 SZÁRAZON kampányban idén is indultak ismert emberek a nagykövetek közt, mint pl. Litkai Gergely humorista, Nagy Réka „Ökoanyu” blogger, Epres Attila, Dobai Attila és Mertz Tibor színészek, Szepesi Nikolett olimpikon úszó és Borók Szabina, a Dikh Tv népszerű műsorvezetője.

Vannak a csapatokban orvosok, vállalkozók, zenészek, újságírók, fotósok és munkahelyi közösségek is és akad olyan is köztük, aki 2 millió Ft szeretne gyűjteni, felajánlva, hogy ő maga megduplázza, ha sikerül.

Egy 9 éves fiú is adománygyűjtő

A legfiatalabb adománygyűjtő egyelőre egy 9 éves kerületi kisfiú, Tóni, míg az idei szárazon rendezés kétségtelen legnagyobb nyertesei a gazdáikkal induló kutyák, Kókusz, Mona, Rupert, Cikesz, Vagány, Vilma és a többiek...

A Swimathon kampányoldala mellett az esemény Fb-oldala is szolgál információval a támogatható ügyekről, bemutatkoznak a nagykövetek is.

Az adományokért induló szervezetek:

Arctalan hősök - Medspot Alapítvány

Fix Pont Ferencvárosért - Ferencvárosi Közösségi Alapítvány

Kell a dráma?! - Horizont Szociális Alapítvány

Konkáv mentőöv – Konkáv Közösségi Tér

Legyen kraft és civil kurázsi! - Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

HIRDETÉS

Okosodó élménytalpak tábor - Tetőtől Talpig Alapítvány

reSTART Színházi Fesztivál - Újra éled/MáSzínház

Ússzunk tündérkertet! - Démétér Alapítvány

Vizet a fáknak! - 10 millió Fa Alapítvány

Akciózárás

A négyhetes adománygyűjtő kampányt idén – a járványhelyzet miatt - egy zártkörű eredményhirdetés és nagyköveti találkozó zárja, amely június 19-én szombaton 9 és 12 óra között lesz a Budapest IX. Élesztő sörkert belső udvarán.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orbán a Fidesz-kampánynyitón: Brüsszel a tűzzel játszik, amit csinál, istenkísértés

Indul a hivatalos választási kampány, az ellenzéknek nem sok lehetősége lesz

Világhírű lett a lomb nélküli magyar lombkoronasétány – ilyenek a valódiak: lélegzetelállító példák