NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Erdogant is elérte a török maffiabotrány

Recep Tayyip Erdogan
Recep Tayyip Erdogan Szerzői jogok AP Photo
Írta: Deutsche Welle, New York Times, Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Öt Youtube-videóban fogalmazta meg vádjait a török maffiafőnök.

HIRDETÉS

Meredeken zuhan a török elnök támogatottsága, miután egy maffiavezér súlyos vádakat fogalmazott meg az ország politikai vezetésének tagjaival szemben.

Sedat Peker öt YouTube-videót tett közzé amelyekben azt állítja, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) magas rangú politikusai súlyos bűncselekményekben vettek részt. A felvételek szerint a törvényhozók gyilkosságban, nemi erőszakban, kábítószer-kereskedelemben érintettek.

Pekert korábban többek között gyilkosság és emberrablás, illetve bűnszervezet létrehozása miatt ítélték el. Tavaly januárban elmenekült Törökországból, a ​​rendőrség most is keresi. 

Videóiban eleinte a Pelikan-csoportot támadta, ami Berik Albayrak (Erdogan veje és korábbi pénzügyminisztere) köre, később azonban Suleyman Soylu belügyminiszter lett a fő célpontja. Állítása szerint Soylu előre jelezte neki, hogy a hatóságok a nyomában vannak, így el tudott menekülni az igazságszolgáltatás elől. 

Bár Peker eddig kerülte Erdogan nyílt támadását, szakértők szerint a videók így is komoly károkat okozhatnak a kormányzó pártnak és közvetlenül az elnöknek, mivel heteken keresztül nem született rájuk érdemi válasz, az elnök megkésett reakciója pedig már nem enyhíti a károkat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A török elnök szerint meghátráltak a bebörtönzött ellenzéki aktivista mellett kiálló nagykövetek

Erdogan kiutasított 10 nagykövetet

Európa beteg embere még mindig erős, de mi jön Erdogan után?