rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Csúcstalálkozó Afrika megsegítéséért

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews, Afolake Oyinloye
euronews_icons_loading
Csúcstalálkozó Afrika megsegítéséért
Szerzői jogok  AFP
Betűméret Aa Aa

Csúcstalálkozót tartottak Párizsban az afrikai országok pénzügyi támogatásának céljából. Az összejövetelen mintegy harminc állam- és kormányfő vett részt Emmanuel Macron francia elnök meghívására.

„A koronavírus-járvány hatása hatalmas az afrikai kontinens jelenére és jövőjére. A mostani nagyobb, mint bármely korábbi krízis. Becslések szerint – amelyek szerintem elmaradnak a realitástól – az afrikai kontinensnek mintegy 300 milliárd dollár támogatásra van szüksége 2025-ig” – mondta a francia elnök.

Macron külön felhívta a figyelmet arra, hogy a világon Afrikában a legkisebb azoknak az aránya, akik már kaptak védőoltást a koronavírus ellen.

Félix Tshisekedi, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke, egyben az Afrikai Unió elnöke azt mondta, az emberek valószínűleg azért is vonakodnak beoltatni magukat, mert nem bíznak a külföldi oltóanyagokban.

„Célként kell megjelölni, hogy Afrikában is gyártsanak vakcinát, ami jelentős hatással lesz az emberek hozzáállására” – mondta a Kongói DK elnöke.

Az Eurinews helyszíni tudósítója, Afolake Oyinloye arról számolt be, hogy Franciaország tíz napja 5 milliárd euró értékű valutát utalt át a nyugat-afrikai államok központi bankjába. A transzfer része az afrikai valutaközösségi frank megreformálásának, de a csúcstalálkozón résztvevő afrikai elnökök reakciói alapján egyértelmű, hogy ez most nem számít. Ők megoldást akarnak a problémákra, mindegy, hogy a segítség honnan érkezik.

A párizsi – részben videokonferencia keretében megrendezett – csúcstalálkozón részt vett többek közt az Európai Bizottság (EB) elnöke, Ursula von der Leyen, valamint az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is.