rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Palkovics László: „Megépül a diákváros és a Fudan Egyetem”

Palkovics László a Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén a budapesti Nagyvásártelepen 2021. április 27-én.
Palkovics László a Budapest Diákváros - Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén a budapesti Nagyvásártelepen 2021. április 27-én.   -   Szerzői jogok  Koszticsák Szilárd/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Betűméret Aa Aa

A diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a IX. kerületben – mondta sajtótájékoztatón Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki kiemelte, hogy a kormány a projektben együttműködést, valamint teljes átláthatóságot ajánlott a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak.

A projekt ügyében Palkovics több mint kétórás megbeszélést folytatott Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) IX. kerületi polgármesterrel, a tanácskozást követően pedig közölte, hogy a 2017-ben létrehozott projekt – értelmezésük szerint – mindig is négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt.

A főpolgármester szerint viszont egyetemről soha nem volt szó, „itt van egyet nem értés" – mondta Palkovics, aki kijelentette, hogy a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek.

Főváros: a tárgyalás "hosszú és eredménytelen" volt

A főváros vezetése a Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel hétfőn folytatott megbeszélésen megismert információk alapján "különösen" nem támogatja a Fudan Egyetem megépítését Budapesten, és "különösen" nem a diákváros területén - mondta sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester.

Tudom, mert megtapasztaltam, hogy Magyarországnak ma olyan kormánya van, amelyik képtelen együttműködni. Ha megállapodsz...

Posted by Karácsony Gergely on Monday, May 17, 2021

Karácsony Gergely főpolgármester úgy fogalmazott, "hosszú és eredménytelen" volt a tárgyalás: "Eddig a kormány nem osztotta meg a kínai egyetemmel kapcsolatos elképzeléseit, most pedig kiderült, hogy amit eddig gondoltunk, sajnos az az igaz: több mint 500 milliárd forint magyar közpénzből egy kínai elit magánegyetem épül a diákváros területén, a diákváros pedig összezsugorodik, a 8000 kollégiumi férőhely embertelen, zsúfolt körülmények között valósulhat csak meg."

Karácsony Gergely azt mondta, "a CEU elüldözése után nehéz komolyan venni, hogy a kormány nyitottan várja ide a világ bármelyik egyetemét". A főpolgármester állítása szerint megkérdezte Palkovics Lászlót, megkeresték-e az egyetemi rangsorokban a Fudan előtt álló egyetemeket, hogy akarnak-e 540 milliárd forintért Budapestre jönni. "Természetesen nem kerestek meg senkit" - tette hozzá Karácsony.