NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vizsgálat Kurz ellen "hamis tanúzás" miatt

Az osztrák kancellár egyik áprilisi sajtóértekezletén, a bécsi kormányülés közben
Az osztrák kancellár egyik áprilisi sajtóértekezletén, a bécsi kormányülés közben Szerzői jogok MTI/EPA/Christian Bruna
Szerzői jogok MTI/EPA/Christian Bruna
Írta: MTI és BBC
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az osztrák kancellár tagadta a vádat, és nehezményezte, hogy a vizsgálóbizottságban megpróbálják kiforgatni az ember szavait.

HIRDETÉS

Az osztrák kancellár elképzelhetetlennek nevezte elmarasztalását az Ibiza-ügyben, és nem mond le posztjáról.

Vizsgálatot indított az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) Sebastian Kurz kancellár ellen, amiért állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt - ezt maga a kancellár jelentette be szerdán.

Kurz újságíróknak nyilatkozva elmondta: elképzelhetetlennek tartja elmarasztalását az ügyben, és nem mond le posztjáról. Hangsúlyozta: mindig ügyelt arra, hogy az igazsághoz hűen válaszoljon a parlamenti bizottság kérdéseire. 

Nyomás

Nehezményezte ugyanakkor, hogy a vizsgálóbizottságban megpróbálják kiforgatni az ember szavait, hogy "valamiképp hamis tanúzásra" bírják.

Az ellenzék által kezdeményezett vizsgálat tovább növeli a nyomást Kurzra és pártjára, a konzervatív Osztrák Néppártra (ÖVP). A parlamenti bizottsággal összefüggésben a kancellár bizalmasa, Gernot Blümel pénzügyminiszter már hónapok óta az osztrák ügyészség figyelmének központjában áll. 

A liberális NEOS által beterjesztett panasz szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. 

A NEOS azt állítja beadványában, hogy az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a csevegési naplók, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják. A BBC is azt írja, hogy a Schmid telefonján található WhatsApp üzenetek azt sugallják, hogy Kurznak még van mire választ adnia.

A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbál fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején.

Ibizagate

A vizsgálóbizottság egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. 

A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónnappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kurz botrányáról tárgyal az osztrák elnök a pártok vezetőivel

Megkezdődött a hamis tanúzással vádolt osztrák exkancellár pere

Egy kedves esküvői vendég aranyat ér - Oroszországba költözik a volt osztrák külügyminiszter