A „felfüggesztett” nyaralás menti meg a nápolyi panzióst

A „felfüggesztett” nyaralás menti meg a nápolyi panzióst
Szerzői jogok  Euronews
Írta: euronews

Egy helyi hagyományból merített túlélési ötletet Fabrizo.

Olaszország az éttermek, múzeumok, mozik megnyitásával elindult vissza a normális élet felé. De a turizmus-, és idegenforgalmi szektor továbbra is zárva.

Fabrizio egy hónapja úgy döntött, végleg bezárja panzióját Nápoly központjában. Annak ellenére, hogy 10 évvel ezelőtti nyitása óta az egyik legkedveltebb szálláshely volt.

Ám feleségével nem láttak más megoldást, mivel a járványkorlátozások miatt 14 hónapja egyetlen vendég sem lépett be az ajtón.

De akkor a kultúra, és egy helyi hagyomány mentőötletet adott….

„Kitaláltuk a »felfüggesztett nyaralást«, ami annyit tesz, hogy mostantól akár két évre előre foglalhat nálunk bárki önmaga vagy barátai számára minimális előleggel. Ez azt jelenti, hogy amint vége ennek a rémálomnak, Nápoly lesz az első célállomás.”

Tudósítónk elmondja, hogy „a nápolyiak jól ismert szokása, hogy egy kávéval segítik ki polgártársaikat. Ezt hívják »felfüggesztett« kávénak errefelé. Most ezt a nagylelkűséget alkalmazzák Fabrizióval szemben is, hogy panziója túlélje a nehéz időket.”

A felfüggesztett kávétól a felfüggesztett nyaralásig. Ez az egyik módja annak, hogy a társadalmi távolságtartás hosszú hónapjai után újra felfedezzük az emberi kapcsolatok szépségét.

Fabriziót 15 nap alatt 15 ezer eurónyi »felfüggesztett nyaralással” segítették ki.

„Az a legszebb, hogy mégsem kell bezárni, az álmunk folytatódik. Sőt, ismét közösségé kovácsolódott korábbi vendégkörünk; Brazíliától Hollandián, Amerikán, Ausztrálián, Lengyelországon át, Svájcig – mindenhonnan érkezett támogatás.”

Az elmúlt egy évben 12 ezer nápolyi szállásadó húzta le végleg a rolót. A világjárvány szinte kipusztította a virágzó turizmust a városból. Fabrizio egyike a kétezernek, aki még talpon tudott maradni – köszönhetően a hagyományoknak, és a barátoknak világszerte.

kapcsolódó cikkek