rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Már az első oltás beadása után járna az uniós védettségi igazolvány

euronews_icons_loading
Már az első oltás beadása után járna az uniós védettségi igazolvány
Szerzői jogok  JOHN THYS/AFP
Betűméret Aa Aa

Az Európai Bizottság szerint a nyárra elkészülhet az uniós védettségi dokumentum, amellyel a nemzetközi utazásokat könnyítenék meg. Az ügyről az EU igazságügyi biztosát kérdeztük, Didier Reynders-t kérdeztük, aki azt mondta, már az első oltás után kiállítják a dokumentumot. A WHO aggályait, miszerint a beoltottak is terjeszthetik a vírust, figyelembe veszik majd, ha lesznek erre utaló adatok.

Márciusban mutatta be az Európai Bizottság az úgynevezett Zöld Igazolvány tervét. A védettségi dokumentum célja a nemzetközi utazások megkönnyítése. Az igazolást akkor állítják ki, ha valakit beoltottak a koronavírus ellen, ha átesett a betegségen és ezáltal védettséget szerzett, vagy ha negatív PCR-tesztet rendelkezik. Tudósítónk, Zsíros Sándor az unió igazságügyi biztosát, Didier Reynders-t kérdezte az előkészületekről. A belga politikus szerint június végére, július elejére működhet a rendszer.

„Az uniós intézmények közötti tárgyalások május elején indulnak és a nyárra elkészülhet az új jogszabály. A technikai oldalon néhány országban már vannak fejlemények, Franciaországban és Dániában is állítanak ki különféle tevékenységekre feljogosító igazolásokat. Június elején megkezdődik a tesztüzem, ahol összekapcsoljuk ezeket a rendszereket uniós szinten és a nyárra elkészülhetünk” - mondta az uniós biztos.

A héten az Egészségügyi Világszervezet kockázatosnak nevezte az ilyen dokumentumokat, szerintük az oltás nem feltétlenül állítja meg a virus terjedését. A bizottság ennek ellenére folytatja a Zöld Igazolvány ügyében a munkát. Később az egészségügyi fejlemények tükrében elképzelhetőek lesznek a módosítások.

„Jelenleg nem tudjuk, hogy a fertőzéstől is véd-e az oltás. Természetesen van elképzelésünk erről, de nem tudjuk, terjeszthetjük-e a betegséget az oltás után. Ha kiderül, hogy igen, akkor lehet, hogy lépnünk kell majd. De ez még nem világos. Nagyon rugalmasan dolgozunk lépésről lépésre azon, hogy kiderüljön, milyen következményei vannak az oltásoknak. De ez igaz a koronavírusból kigyógyultakra is, A tervünkben az szerepel, hogy őket legfeljebb 180 napig lehet védettnek tekinteni, de lehet, hogy ez lerövidül majd. Mindez az egészségügyi fejleményektől függ.“

Reynders szavaiból az derült ki, hogy az utazási igazolványt már az első oltás beadása után kiállíthatják, függetlenül attól, hogy valaki tényelegesen védelmet szerzett-e a koronavírus ellen.

„Az igazoláson az összes fontos adat szerepelni fog. Az, hogy milyen oltást és mikor kapott az illető. Ha egy dózist kapott, az is szerepelni fog, ha kettőt, az is. Vagyis az összes ilyen elemmel elérhető lesz az igazolás, az oltással, a teszteredménnyel, vagy a felépülés bizonyításával. Az oltásról látni fogjuk, hogy az első, vagy mindkét oltás szerepel-e. És az is látszik majd, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagot használtak-e, vagy sem.”

Aki nem kap oltást a nyárig, vagy nem akar oltatni, továbbra is teszteléssel utazhat majd. A tesztek árát leszorítaná az EU.

„A következő hetekben folytatódik majd az oltás, de lehetőset adunk az utazásra a többieknek is, akik nincsenek beoltva. Ők a PCR-tesztek használatával, ha szükséges, a karanténkötelezettséggel tudnak majd utazni. Épp ezért arra kérjük a tagállamokat, hogy csökkentsék a tesztek árát. “

Az Európai Parlament a jövő héten fogalmazza meg az uniós igazolásról szóló álláspontját.