Az új kormány nem hajlandó kiárusítani Grönlandot

Az új kormány nem hajlandó kiárusítani Grönlandot
Szerzői jogok CHRISTIAN KLINDT SOELBECK/AFP
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A féktelen bányászat helyett az önellátásra koncentrálna az Inuit Ataqatigiit, vagyis a Közösség az Emberekért.

Kormányváltást hozott a keddi általános választás Grönlandon. A Dániától való elszakadással kacérkodó Közösség az Emberekért párt a szavazatok több mint egyharmadát szerezte meg, míg az eddig hatalomban lévő szociáldemokraták 30 százalék alá csúsztak. 

HIRDETÉS

Az eredmény két területen is hozhat jelentős változást. Az új kormány először le fogja állítani a kvanefjeldi ásványlelőhely feltárását. Itt található a világ egyik legnagyobb ritkaföldfém-oxid és urán tartaléka. A mostani vezetés inkább a mezőgazdaságot szeretné erősíteni, hogy Grönland mindent meg tudjon magának termelni és ezzel növelje függetlenségét.

- A legfontosabb feladatunk, hogy megfordítsuk az elszegényedést és az embereknek jobb életet biztosítsunk. Ezen kívül úgy kell fejlődést, hogy közben nem zsákmányoljuk ki a környezetet - magyarázta a 34 éves Mute Bourup Egede, aki még nem döntötte el, hogy kikkel fog kormányt alakítani.

Azt viszont az újonnan megválasztott miniszterelnök is leszögezte: elszakadásról csak azután lehet szó, miután az országnak sikerült gazdaságilag megerősödnie. 

A szigetet elkerülte a járvány. Grönlandon annyian élnek, mint Egerben és eddig 31-en fertőződtek meg a koronavírussal.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orosz hadgyakorlat kezdődött Alaszka közelében

A szokásosnál nagyobb haderővel gyakorlatozik a NATO Észak-Európában

Az ember, aki először lépett az Északi-sarkra, mégsem őt ünnepelték