Izlandi vulkánkitörés: evakuálni kellett a kutatókat

Izlandi vulkánkitörés: evakuálni kellett a kutatókat
Szerzői jogok  AFP PHOTO /ICELANDIC COAST GUARD
Írta: Euronews

Az eredeti vulkáni kúptól pár száz méterre megnyílt a föld, most már ott is hömpölyög a forró láva, ahol nemrég még emberek sétáltak.

Ismét megnyílt a föld Izlandon, gőzt és lávát lövellve a szabadba a Geldingadalur-völgyben. A hasadék pár száz méterre keletkezett a három hete aktív tűzhányótól. A vulkánkitörést hetek óta figyelik turisták és tudományos kutatók is, utóbbiak tábora viszont nagyon közel volt az új hasadékhoz, így őket sietve evakuálták a hatóságok.

„Evakuáltunk a területről mindenkit, mert két új hasadék is keletkezett ott, ahol eddig emberek sétáltak” mondta a kutató-mentő csapat egyik tagja, Sigurjón Veigar.

A Reykyanes-félszigeten 800 éve nem volt vulkánkitörés, de az itteni tűzhányó március 19-én feléledt, azóta folyamatosan folyik a felszínre a láva, eddig több mint ötmillió köbméter forró láva terült el a fővárostól mindössze 32 kilométerre fekvő völgyben.

Az első kitörést közel húszezer kisebb-nagyobb földrengés előzte meg, ezekből a tudósok pár méteres pontossággal előre tudták jelezni, hol fog a felszínre törni a láva.

kapcsolódó cikkek