rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Titkos éttermekbe járással és luxuspartizással vádolnak francia minisztereket

Székek egymásra halmozva a híres Cafe de Flore-ban
Székek egymásra halmozva a híres Cafe de Flore-ban   -   Szerzői jogok  Copyright LUDOVIC MARIN/AFP or licensors
Betűméret Aa Aa

Vizsgálatot indítottak a francia hatóságok, miután egy televíziós dokumentumfilmben azzal vádoltak meg minisztereket, hogy titkos éttermekben étkeznek a koronavírus-járvány miatti lezárások idején. A dokumentumfilmet az M6 francia tévéadón sugározták a hétvégén, amelyben egy férfi névtelenül azt állította, hogy két vagy három zugétteremben is járt az utóbbi időszakban, ahol "több miniszterrel is találkozott".

Arról is szó esett a filmben, hogy nem csak étkezni lehet titokban, hanem luxusbulikat is adnak a gazdagoknak, ahol a Michelin-csillagos séfek fogásai mellett kaviárt és pezsgőt szolgálnak fel, maszkot pedig senki nem visel.

A párizsi ügyész hivatala közölte: vasárnap indítottak vizsgálatot az ügyben, "veszélyeztetés" és "titkos foglalkoztatás" miatt. Azt is kinyomozzák majd, hogy az összejöveteleken megsértették-e a közegészségügyi szabályokat, és hogy kik voltak a szervezők, valamint a résztvevők.

Azóta egyébként a koronatanú visszavonta vallomását.

"Nincs kivételezés"

Néhány miniszter azonnal tagadta a vádakat. "Nincs kivételezés senkivel szemben, és kíváncsi lennék, hogy ez a vendéglátós vajon szolgáltatott-e neveket is, ha már olyan jólértesült" - mondta a gazdasági miniszter, Bruno Le Maire a francia sajtónak.

Gerald Darmanin belügyminiszter arra kérte a rendőrséget, hogy vizsgálják ki az állításokat, és ha alátámaszthatóak, akkor citálják bíróság elé a "titkos vacsorák" szervezőit és a résztvevőket.

A francia éttermek október vége óta zárva vannak a koronavírus-járvány miatt. Szombattól azonban legalább négy hétig ismét szigorúbb intézkedések érvényesek az ország egész területén a fertőzésszám gyors emelkedése miatt.

A kormányszóvivő, Gabriel Attal vasárnap este közölte az LCI televízión, hogy a hatóságok már hónapok óta nyomoznak azért, hogy zugpartikat- és éttermeket füleljenek le. Már 200 embert beazonosítottak, akik szerinte "súlyos büntetést" kapnak majd. Hozzátette: a kormány minisztereinek "feddhetetlennek" kell lenniük.

"Neveket akarunk"

A vádak természetesen körbementek a közösségi médián is, ahol az #OnVeutLesNoms (Neveket Akarunk) hashtaggel fejezik ki felháborodásukat a franciák. A #MangeonsLesRiches (EgyükMegAGazdagokat) hashtag is népszerűvé vált.

Antoine Léaument, egy szélsőbaloldali párt, a France Insoumise képviselője arról tweetelt utóbbi hashtaggel, hogy amikor diákok állnak sorba ételsegélyért, amikor nyolcmillió embernek van erre szüksége az országban, eközben 460 eurós menüket szolgálnak fel a gazdagoknak....

Mások azonban azon keseregnek, hogy mindegy, mi igaz a vádakból, az emberek "vérre szomjaznak".

"Az, hogy a koronatanú visszavonta a vallomását, nem lesz hatása arra, hogy az emberek szeretnék azt hinni: a miniszterek megsértették a törvényt" - írja egy filozófus, Raphaël Enthoven. "Az Emberek Bírósága vérre szomjazik, és neveket akar."