Razzia: 17 tonna kokaint foglalt le a belga rendőrség

17 tonna kokaint foglalt le a belga rendőrség kedden, csaknem ötven embert tartóztattak le.
17 tonna kokaint foglalt le a belga rendőrség kedden, csaknem ötven embert tartóztattak le.   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: euronews

A szervezett bűnözés ellen ez volt a legnagyobb kábítószeres razziája a belga hatóságoknak, több mint 1500 rendőrt vetettek be az akció során.

17 tonna kokaint foglalt le a belga rendőrség kedden, csaknem ötven embert tartóztattak le. A szervezett bűnözés ellen ez volt a legnagyobb kábítószeres razziája a belga hatóságoknak, több mint 1500 rendőrt vetettek be az akció során.

A hatalmas kábítószer-szállítmány mellet lefoglaltak még 1,2 millió euró készpénzt, lőfegyvereket, ékszereket, gyémántokat, luxusautókat és rendőri egyenruhákat is.

A több éve tartó nyomozásban az hozta az áttörést, hogy sikerült feltörni a bűnözők körében nagy népszerűségnek örvendő kommunikációs rendszert.

„Összesen körülbelül 1 milliárd titkosított üzenethez tudtunk hozzáférni, amelynek felét már sikerült megfejtenünk. Így egy sokkal tisztább és mélyebb képet kaptunk a nemzetközi bűnszervezetek működéséről, karakterisztikjáról, amikor a határtalan pénzügyi forrás gátlástalansággal és agresszióval párosul.”
Frédéric Van Leeuw
belga ügyész.

A speciális eldobható telefonokat a kanadai székhelyű Sky ECC dobta piacra – a rendszer csak a hálózat felhasználói között teszi lehetővé a titkosított üzenetek küldését. A hatóságok jelentős számú aktív felhasználót azonosítottak Hollandia és Belgium kikötőinek környékén, ahová jellemzően érkezik a dél-amerikai kokainszállítmány.

A Sky ECC szervert a holland hatóságok lefoglalták, kedden offline módba állították.

kapcsolódó cikkek