rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kérdőjelek az uniós oltási bizonyítvány körül

Access to the comments Kommentek
Írta: Zsíros Sándor
euronews_icons_loading
Kérdőjelek az uniós oltási bizonyítvány körül
Szerzői jogok  JOHN THYS/AFP or licensors
Betűméret Aa Aa

Nem csitul a vita az úgynevezett védettségi igazolványok létrehozásáról. Az unió déli tagállamai ennek a segítségével indítanák be a nemzetközi utazásokat és a turizmust. Szakértők szerint viszont rengeteg még a kérdés az ügyben.

Az Európai Bizottság megkezdte a felkészülést a dokumentum bevezetésére. A digitális zöld igazolvány azt bizonyítja majd, hogy az illetőt beoltották, átesett a fertőzésen vagy pedig negatív teszttel rendelkezik.

"Tudjuk, hogy az oltás megvéd a komoly megbetegedéstől, azonban nem tudjuk, meddig tart a védettség, vagyis nem világos, meddig lehetnek érvényesek ezek az igazolások. És ott van az új vírusvariánsok kérdése is. Vannak arra utaló jelek, hogy egyes mutációk gyengítenék a vakcinák hatékonyságát. Ebben az esetben gondolkodni kellene azon, hogy visszavonják-e ezt az okiratot" - mondta az Oxfordi Egyetem professzora, Melinda Mills.

És vannak adatvédelmi aggályok is.

“Ki férhet hozzá ezekhez az adatokhoz. Csak a kormányok, vagy magáncégek is? Ha sokan lépik át a határt ezekkel az igazolványokkal, tudni akarják majd, hogy az adatbázis össze lesz-e kötve az adózási, a bevándorlási adatokhoz, vagy sem. Vagy lehet egy QR-kód a telefonomon, amivel lemehetek a kocsmába, a munkába, vagy az edzőterembe, de vajon követik-e majd a mozgásomat? Felhasználják-e majd ezt az emberek mozgásának vagy magatartásának nyomon követésére? Az emberek tudni akarják azt is, mennyire biztonságos a rendszer, hogy feltörhető-e" - tette hozzá a professzor.

Az sem világos, hogy a kínai, vagy az orosz oltóanyagot elfogadják-e a bizonyítvány kiállításánál. A bizottság szerint a technikai előkészületekre legalább három hónap kell majd. Az első javaslatokat március 17-én mutatják majd be Brüsszelben.