Draghit az alsóház is támogatja

Draghit az alsóház is támogatja
Szerzői jogok  AP Photo/Andrew Medichini, Pool
Írta: Peter Kristof

Az új olasz miniszterelnök a képviselőházban 535 igen és 56 nem szavazatot kapott 5 tartózkodás mellett.

Az olasz parlament alsóháza is bizalmat szavazott Mario Draghi miniszterelnöknek és kormányának.

A szenátushoz hasonlóan a képviselőház is elsöprő többséggel támogatta az Európai Központi Bank volt elnökét, aki a csütörtöki voksoláson 535 igen és csak 56 nem szavazatot kapott 5 tartózkodás mellett.

Programbeszédében Draghi a koronavírus-járvány elleni küzdelmet – azon belül is az oltási kampány felgyorsítását – nevezte a legfontosabb feladatnak, emellett komoly gazdasági reformokat ígért. Az olasz gazdaság újraindítását az idegenforgalomra akarja építeni, ezzel összefüggésben jelentős támogatást ígért a kulturális szférának.

A 73 éves politikus egyik rövidtávú célja, hogy a környezetvédelmet az alkotmányba foglaltassa.

Sergio Mattarella államfő február 3-án kérte fel Draghit a kormányalakításra, miután az előző miniszterelnök, Giuseppe Conte lemondott tisztségéről.

kapcsolódó cikkek