NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Furcsa a kávé íze illat nélkül, heteken át érzi ezt sok covidos a gyógyulás után is

A baristák a kávébabot és a főzetet is szagolják kóstolás előtt (illusztráció)
A baristák a kávébabot és a főzetet is szagolják kóstolás előtt (illusztráció) Szerzői jogok AP Photo/The Coloradoan, Erin Hooley
Szerzői jogok AP Photo/The Coloradoan, Erin Hooley
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Covid-betegek 50-80 százaléka veszítette el átmenetileg szaglását, jelentős részük a gyógyulás után további hetekre vagy hónapokra.

HIRDETÉS

Az új koronavírus-járvány idején sokan akkor gyanakodnak, hogy megfertőződtek, amikor elveszítik szaglásukat és/vagy ízérzékelésület. Egyre többen beszélnek arról, hogy a Covid-betegségből való gyógyulásuk után heteken, sőt, hónapokon át a szagvesztéssel kell együtt élniük. A páciensek állításait megerősíti egy német kutatás.

A drezdai Carl Gustav Carus Egyetemi Kórház Szag- és Ízközpontjának professzora, Thomas Hummel szerint egyes pácienseknek két-három hónappal a betegség után sem áll helyre teljesen a szaglásuk.

"Néhány beteg bizonyos illatokat másként érez, így például a kávé szaga szokatlanul vegyszeresnek tűnhet számukra" - mondja a professzor.

fotó: Michael Sohn/AP2013
Kávét szagol, sajtot és csokoládét kóstol Anglea Merkel német kancellárfotó: Michael Sohn/AP2013

Azok a gyógyultak, akiknek hetekig vagy hónapokig sem áll helyre a szaglásuk, stresszesnek élik meg ezt az időszakot.

Az elveszett vagy módosult szaglás miatt az ízek is furcsán hatnak, ez fokozza a stresszélményt. A döntő tényező a frusztrációban azonban a bizonytalanság érzése, mert nem lehet előre prognosztizálni, hogy kinél milyen hosszú időbe telik, amíg helyreállnak az érzékek.

Az is nagyon irritáló, amikor a betegség után felgyógyult, már egészséges páciensek heteken át várják, hogy normális legyen a szag- és ízérzetük, de még nehezebb azoknak, akik 2-3 hónapot élnek a korábban nem tapasztalt átmeneti állapotban. Magyarországon is ismert olyan eset, amikor négy hónap elteltével jött vissza valakinek a szaglása.

fotó: Mauro Scrobogna/LaPresse via AP
Egy férfi rózsát szagolgat Rómában, a koronavírus-járvány első hulláma idején, 2020-banfotó: Mauro Scrobogna/LaPresse via AP

A drezdai kutatók eredményei szerint a Covid-betegek 50-80 százaléka veszítette el átmenetileg szaglását, és jelentősnek mondják azt a hányadot is, akiknél a gyógyulás után még hetekre vagy hónapokra elhúzódik az érzékek módosulása.

Körükben ezek a rendellenességek két-három hónap elteltével megszűnnek, de a betegek 5-20 százaléka panaszkodik arról később is, hogy a szaglás teljesen eltűnt, illetve megváltozott vagy korlátozott.

A szaglás elvesztése szociális traumákat is okozhat. Nem csak az ízérzékelést módosítja a szaglás hiánya, de egyesek nehezen élik meg, hogy nem érzik párjuk vagy családtagjaik megszokott illatát.

Martin Meissner/AP2020
A kutatásokért felelős német miniszter, Anja Karliczek szaglását teszteli a bonni DZNE laboratóriumábanMartin Meissner/AP2020

A drezdai kutatók a terápiás lehetőségeket is keresik. A szaglás edzése, képzése már a koronavírus-járvány előtt is létező gyógymód volt érzékelési panaszok esetén.

Thomas Hummel professzor szerint a szaglás képzéséhez állóképességre van szükség, a páciensnek kitartónak kell lennie, mert lassan halad a terápia. Az olyan létesítmények, mint a drezdai Interdiszciplináris Szag- és Ízközpont a diagnózis felállítása után klinikai dózisokban fokozza az ingereket a szaglás helyreállítása érdekében.

A betegek egyszerű, természetes illatokat kapnak, mint például rózsa, szegfűszeg, citrom vagy eukaliptusz, hogy hazavigyék őket szagminták formájában.

Otthon reggel és este fél percig kell szagolgatni az egyes mintákat, naponta, hosszabb időn keresztül. Alternatív megoldásként illóolajakat is használ a terápia.

A szaglás visszanyerését a szakorvosok is képesek diagnosztizálni, de egyértelműen akkor sikeres a kezelés, ha a páciens ismét képes különböző illatanyagok helyes kijelölésére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Színház az időseknek

150 milliárd eurónyi eladásra váró ruha áll a világ raktáraiban és üzleteiben

Vízerőmű-robbanás: egyre kisebb az esély, hogy megtalálják az eltűnteket