rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Antiszemitizmus-vita a londoni magyar nagykövet és egy brit parlamenti képviselő között

A londoni magyar nagykövet levele
A londoni magyar nagykövet levele   -   Szerzői jogok  Euronews
Betűméret Aa Aa

A Holokauszt emléknapon egy brit parlamenti képviselő azt mondta, a magyar miniszterelnök olyan tábornokokat tisztel, akik magyar zsidók tízezreit küldték a halálba. A magyar diplomácia válaszolt.

A munkáspárti Zarah Sultana 2019 óta Dél-Coventry parlamenti képviselője. Muszlim szülei Kasmírból vándoroltak az Egyesült Királyságba az 1960-as években. A 28 éves politikus a nemzetközi Holokauszt-emléknapon mondott parlamenti beszédében a jelenlegi antiszemitizmus példájaként Orbán Viktort is megemlítette: „olyan tábornokokat tisztel, akik magyar zsidók tízezreit küldték náci koncentrációs táborokba”.

A magyar külgazdasági- és külügyminisztérium néhány éve kiadta feladatul, hogy a Magyarországra nézve terhelő kijelentésekre reagálni kell, így nem késett sokáig a nagykövet válasza.

Kumin Ferenc levelet írt a képviselőnek, amelyben arról érdeklődött, hogy vajon ki lehet ez a tábornok, egyúttal leszögezte, hogy a magyar kormány elkötelezett a zsidó közösségek támogatása mellett, és fontos célkitűzése a holokauszttal kapcsolatos oktatás és megemlékezés.

Sultana válaszában leírta, hogy a magyar kormány szisztematikus propagandaháborút indított Soros György ellen, és összeesküvés-elméleteket terjeszt a holokauszttúlélő üzletemberről.

EZT OLVASTA? - Az igazi Soros-terv - a Finkelstein-formula című svájci cikk teljes magyar fordítása az Euronewson

Az említett tábornok pedig Horthy Miklós volt, aki Hitler szövetségeseként harcolt a II. világháborúban, Orbán Viktor szerint pedig „kitűnő államférfi volt” – áll a levélben.

Az írás kitér arra is, hogy a magyar tananyagból kihúzták az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjast, a zsidó származású Kertész Imrét, és hogy a magyar kormány folyamatosan támadja a cigány és a meleg közösségeket is.

A brit képviselőt korábban többször vádolták antiszemitizmussal. Többek között azért, mert megkérdőjelezte egy fehér (zsidó származású) jelölt indulását egy feketéket és kisebbségieket képviselő csoport vezetői posztjára, elítélte Netánjáhu izraeli miniszterelnököt, és ellenállásra buzdította a palesztinokat. Vitatott kijelentéseit az antisemitism.org nevű zsidó civil szervezet gyűjtötte össze.