NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az oltási előkészületekkel párhuzamosan fejlesztik a vakcinaigazolványt

Szállításra kész a Moderna koronavírus-védőoltása
Szállításra kész a Moderna koronavírus-védőoltása Szerzői jogok AP Photo/Paul Sancya, Pool
Írta: Németh Árpádkoronavirus.gov.hu
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A kormány arra készül, hogy azoknak, akik már védettek, mert beoltatták magukat vagy átestek korábban a fertőzésen, legyen erről egy igazolványuk – jelentette be Orbán Viktor.

HIRDETÉS

Három nap múlva megérkezik a koronavírus elleni első adag oltóanyag Magyarországra – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ülése után a Facebookon megjelent videójában.

A csata döntő fázisába léptünk” – mondta a kormányfő.

Az operatív törzs tanácskozásán még egyszer áttekintették és jóváhagyták az oltási tervet.

Az első vakcinákból először az orvosok, az ápolók és a betegek életéért küzdő, intenzív osztályon dolgozók kapnak oltási lehetőséget – közölte Orbán Viktor.

Később tömeges oltás is kezdődik Magyarországon, ám ennek pontos időpontját még nem tudni, az pedig, hogy milyen vakcinával történik majd, az az EU, illetve a magyar hatóságok által lefolytatott engedélyeztetési eljárásoktól függ. A kormány mindenkivel egyeztet: nyugati, keleti, amerikai, európai, orosz, kínai és izraeli, engedélyeztetésre váró termékekről is tárgyal – tette hozzá.

Leszögezte, hogy a tömeges oltás önkéntes és ingyenes lesz, egyúttal kérte, hogy aki be akarja oltatni magát, az regisztráljon.

A digitális vakcinaigazolás

Az operatív törzs ülésén megnézték a vakcinaigazolás digitális verzióját is, amelyet a Belügyminisztérium fejlesztett ki. A kormány ugyanis arra készül, hogy azoknak, akik már védettek, mert beoltatták magukat vagy átestek korábban a fertőzésen, legyen erről egy igazolványuk – fejtette ki Orbán Viktor.

Azt mondta, hogy ez összhangban van a digitális útlevél létrehozására vonatkozó uniós törekvéssel.

A kormányfő a tömeges oltás elérhetővé tételéig is arra kérte az embereket, hogy tartsák be a szabályokat, és az ünnepek alatt is vigyázzanak egymásra.

Ha összefogunk és vigyázunk egymásra, akkor vissza tudjuk szorítani a vírus terjedési sebességét, úgy, ahogy az egyszer már sikerült. Minden élet számít” – zárta szavait a miniszterelnök.

Magyarországon egyébként világviszonylatban is rendkívül magas a koronavírus okozta elhalálozások száma.

A magyar helyzet drámaibb a németnél

Ugyanazon a napon, amikor Németországban 590-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben, azaz december 9-én – és emiatt Angela Merkel kancellár a könnyeivel küszködve jelentette be, hogy az ünnepek alatt szigorításokra kényszerülnek –, Magyarországon 160 halálesetet regisztráltak.

Németország lakosainak száma valamivel több mint 83 millió. Magyarországnak közel 9,8 millió lakosa van, azaz nyolc és félszer kevesebb.

Ha a járvány áldozatainak számát népességarányosan hasonlítjuk össze, akkor az elhunyt magyarok száma Németországban december 9-én 1360 áldozatnak felelne meg.

Angela Merkel ilyen szám alapján vélhetően nem elérzékenyült, hanem könnyekben tört volna ki.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Mi az egészségügyi útlevél, és lehet-e kötelező az utazáshoz?

Koronavírus: már vizsgálják Magyarországon az orosz vakcinát

Talgo-felvásárlás: visszaütött a magyar kormány kétes hírneve