Olimpia 2020: emelkednek a rendezési költségek

Olimpia 2020: emelkednek a rendezési költségek
Szerzői jogok  Carl Court/Pool Photo via AP
Írta: Peter Kristof

Minimum duplájába kerül a tokiói olimpia az eredeti tervekhez képest.

A tavalyi tervekhez képest huszonkét százalékkal nőttek az idei évről jövőre halasztott tokiói nyári olimpia rendezési költségei – a szervezőbizottság keddi bejelentése szerint.

Az emelkedés oka a koronavírus-járvány, illetve a szerződések újratárgyalása. A módosított költségvetés értelmében a tokiói ötkarikás versenyeket 15,4 milliárd dollárból szeretnék megrendezni.

- Hét hónapunk van a játékokig. Példa nélküli, hogy az olimpiát elhalasztották, és az is, hogy gyakorlatilag folyamatosan teljes stábbal dolgozunk. Meg kell rendeznünk az olimpiát, ami annak a szimbóluma lehet, hogy sikerült túljutni a koronavírus-járványon. Ezt a küldetést kell teljesítenünk – mondta a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője, Mori Josiro.

A japán kormány által elvégzett elemzések alapján a költségek még a most közzétettnél is jóval magasabbak lesznek. Az olimpiai rendezés mintegy 25 milliárd dollárba kerülhet, holott a pályázat elnyerésekor, 2013-ban Tokió csak 7,5 milliárddal számolt.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus