Moldova: lemondásra szólította fel a kormányt az új államfő

AP Photo/Roveliu Buga
AP Photo/Roveliu Buga   -  Szerzői jogok  Roveliu Buga/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Euronews

Ellenzéki tüntetés a szocialista többségű parlament, elnöki jogköröket csorbító akciója ellen.

A moldovai kormány azonnali lemondását, a parlament feloszlatását, és új választások megtartását követelte a novemberben megválasztott államfő a vasárnapi, mintegy húszezres ellenzéki tüntetésen Kisinyovban (Chisinau).

Maia Sandu korrupcióval vádolta az Ion Chicu vezette kabinetet, Igor Dodon távozó államfőről azt állította; tüzet szít, káoszt provokál és súlyosbítja a válságot az országban.

„Minden hatalmat egy kézbe akarnak összpontosítani. Diktátort építenek, minket pedig rabszolgává tesznek” - véli az egyik tüntető.

Egy másik szerint „amíg Dodon elnök volt, azt szorgalmazta, hogy a parlament ruházza rá a hatásköröket. Most, hogy jött egy új elnök, aki az emberek oldalán áll, le akarja nyesni a szárnyait, megfosztani őt szinte minden hatalmától”.

Az ellenzéki tüntetés előzménye, hogy a moldovai parlament csütörtökön kivonta az Európa-barát új államfő hatásköréből az információs és biztonsági szolgálat felügyeletét, és azt a törvényhozás alá rendelte. A titkosszolgálatok felügyelete az elmúlt évek korrupciós ügyeinek felderítése miatt is kulcsfontosságú. A szocialista többségű parlament ezzel megkötötte a frissen megválasztott Sandu kezét.

Az új államfő pártja emiatt az alkotmánybírósághoz fordult.

kapcsolódó cikkek