Írta: euronews
A cikk megosztásaKommentek
A Korál zenekar alapítója, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes havankilenc éves volt.
Az Apostol együttes facebook-oldalán közölte először a hírt, hogy elhunyt Balázs Ferenc popzenész. A magyar könnyűzene korai történetének egyik fontos szereplője ment el 69 évesen. Ott volt a magyar hard rock egyik első zenekarának, a Taurus XT-nek a megalapításánál, Koncz Zsuzsa kísérőzenekarában is játszott, legismertebb mégis a Korál nevű zenekarával vált. Kossuth- és Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki mnkásságáért. November közepén vitték kórházba koronavírus-fertőzéssel. Lélegeztetőgépre került, vérplazmát is kapott. Csütörtökön felesége arra kérte a rajongóit, hogy imádkozzanak a zenészért, halálhírét péntek reggel közölték.