Kezdődik Nicolas Sarkozy pere

Nicolas Sarkozy, former president of France
Nicolas Sarkozy, former president of France   -  Szerzői jogok  euronews
Írta: euronews

Történelmi per kezdődik hétfőn Franciaroszágban: Nicolas Sarkozy volt államfő ellen befolyással való üzérkedés és korrupció a vád.

Hétfőn kezdődik Nicolas Sarkozy volt francia köztársasági elnök pere Párizsban. Ez lesz az első alkalom, hogy egy volt francia államfő korrupciós vádak miatt áll bíróság elé. Sarkozy-t befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolják.

A 2007 és 2012 között elnök tisztséget betöltő politikus telefonját lehallgatták 2014 elején, mert nyomozás folyt ellene Moammer el-Kadhafi néhai líbiai vezetőtől érkezett állítólagos kampánytámogatás ügyében.

Így derült ki, hogy Gilbert Azibert, a semmítőszék magas rangú bírája egy másik ügy, a Bettencourt-ügy nyomozásának részleteiről rendre informálta a volt államfő ügyvédjét.

Sarkozy állítólag egy monacói kinevezés érdekében közbenjárást ígért a bírónak, bár a posztot Azibert végül ugyan nem kapta meg, miután Sarkozy mégsem járt közben érdekében, a vád szerint azért, mert megtudta, hogy a rendőrség lehallgatja a telefonját.

A volt államfő tagadja a vádakat. Ellene egyébként több ügyben is folyik eljárás, és egy másikban, a 2012-es választási kampányban felhasznált kampánypénzek miatt indult Bygmalion-ügyben jövőre várható, hogy elkezdődik a tárgyalás.

Az ügyészség az ügy mindhárom szereplőjét korrupcióval és befolyással való üzérkedéssel vádolja, az ügyvédet és a volt bírót hivatali titok megsértésével is gyanúsítják. Tíz év börtönt is kaphatnak, ha bebizonyosodik a bűnösségük.

Nicolas Sarkozy 2016 végén teljesen visszavonult a politikai élettől.

kapcsolódó cikkek