Georgia után hivatalosan Michiganben is veszíteni fog Trump. Állítólag csak azért hátráltatja az átadást, hogy visszavágjon a demokratáknak, amiért megkérdőjelezték 2016-os győzelmét.
Donald Trump elnöknek egyre kevesebb az esélye, hogy jogi útra terelve nyerje meg az idei elnökválasztást.
Michigan ugyanis jelezte: nem fognak módosítani az amerikai elnökválasztás eredményein.
Korábban a georgiai újraszámlálás is megerősítette a kihívó, a demokrata Joe Biden győzelmét.
Ezzel egyidejűleg három államban elbuktak Donald Trump szövetségeseinek jogi erőfeszítései, hogy semmisnek nyilvánítsák a hivatalban lévő elnök választási vereségét.
A demokrata kihívó 306, Donald Trump pedig 232 elektori szavazatot szerzett. A győztes kihirdetéséhez 270 elegendő, Joe Biden tehát bőven felülteljesített.
A szavazatok számát tekintve egyébként Biden 5,9 millióval kapott többet Trumpnál.
Az elnök beiktatására január 20-án kerül sor. A megválasztott elnök tegnap ünnepelte 78. születésnapját.
Joe Biden beiktatásakor az Egyesült Államok legidősebb elnöke lesz.
Tudom, hogy vesztettem – állítólag ezt mondta Trump
Tudom, hogy vesztettem. Csak azért hátráltatom az átadási folyamatot, és azért próbálom elhinteni a kétely magvait, hogy visszavágjak a demokratáknak, amiért megkérdőjelezték 2016-os győzelmem legitimitását, és amiért elindították az orosz beavatkozással kapcsolatos vizsgálatukat – állítólag ezt mondta Trump elnök egyik szövetségesének a CNN Fehér Ház-i forrása szerint.
Az elnök vereségéért immár a koronavírus-vakcina fejlesztésén fáradozó gyógyszergyárakat is okolja.
„_A nagy gyógyszergyártók több millió dollárt költöttek arra, hogy hátrányosan mutassanak be a kampányban, amit mellesleg megnyertem_” – ezt mondta szó szerint Trump.
A választási csalásokról szóló üzeneteinek zömét a Twitter vitatottnak tartja, és ezt minden bejegyzésénél pirossal jelzi.
35 nap
Az újkori amerikai történelem leghosszabb elnökválasztási versenye 2000-ben volt.
Al Gore a választás után 35 nap elteltével, csak december 13-án ismerte el, hogy alulmaradt George W. Bush-sal szemben, miután a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött: nem számoltatják újra meg a floridai voksokat.
Az idén egyébként december 14-én találkoznak a megválasztott elektorok, hogy szavazataikkal megerősítsék a 2020-as amerikai elnökválasztás végkimenetelét.