Pep Guardiola szerződést hosszabbított a Manchester Cityvel

Pep Guardiola szerződést hosszabbított a Manchester Cityvel
Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Peter Kristof

A sztáredző 2023-ig marad jelenlegi klubjánál.

Meghosszabbította szerződését Pep Guardiola a Manchester City labdarúgó csapatánál. Az új kontraktus értelmében a spanyol menedzser 2023 nyaráig marad az angol klubnál.

Guardiola eddigi megállapodása 2021-ig volt érvényes, ezt hosszabbították meg két évvel.

- Mindenem megvan itt, amit menedzserként kívánhatok, főként úgy, hogy minden menedzser az eredményektől függ, így természetesen én is. Folytatnunk kell a győzelmeket, de sokszor tapasztaltam itt a nehéz időkben, hogy az emberek mennyire mellettem állnak. Úgyhogy végül mindenki számára a legjobb döntést hoztuk meg a közös folytatással, mert úgy érezzük, hogy ez egy befejezetlen történet. Van még együtt dolgunk, folytatnunk kell azt, amit az előző években tettünk – mondta Guardiola a klubtévének.

A 49 éves menedzser 2016 óta dolgozik Angliában, a Manchester Cityvel két bajnoki címet, egy FA-kupát és három Ligakupát nyert. Legnagyobb sikereit Guardiola edzőként az FC Barcelonával aratta: 2009-ben és 2011-ben elhódította a Bajnokok Ligáját.

kapcsolódó cikkek