Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Trump illegális levélszavazatokról beszélt, Biden a szavazás szentségéről

Donald Trump beszédet mond a Fehér Házban november 5-én
Donald Trump beszédet mond a Fehér Házban november 5-én Szerzői jogok  AP/Evan Vucci
Szerzői jogok AP/Evan Vucci
Írta: Euronews
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button
Link másolása Copy to clipboard Hivatkozás másolva!

Az amerikai elnök hosszasan fejtegette, szerinte miért nem tisztességesek a választások, és illegálisnak nevezte a levélszavazatokat. Biden nyugalomra intett.

Mindkét elnökjelölt beszélt helyi idő szerint csütörtök este - míg Donald Trump elnök azt emlegette, hogy a demokraták választási csalást követnek el, addig Joe Biden demokrata elnökjelölt nyugalomra intett.

Míg csütörtök este még öt amerikai tagállamban tartott a szavazatok számlálása, Joe Biden, a demokrata párt elnökjelöltje mindenkit nyugalomra intett beszédében, és arra emlékeztetett, hogy ki kell várni a szavazás végét.

"Amerikában a szavazás szent" - mondta. "A nemzetünkhöz tartozók így fejezik ki akaratukat. Márpedig csakis és kizárólag a szavazók akarata az, ami megválasztja az Egyesült Államok elnökét. Szóval minden egyes voksot meg kell számolni. Ezt kell kivárnunk most. És ennek így kell lennie."

A demokrata elnökjelölt ezzel valószínűleg ellenfele, Donald Trump kommentárjaira reagált, aki a nap folyamán több Twitter-bejegyzést is közzétett, mondván: állítsák meg a szavazást és a csalást. Tweetjei közül kettőt a Twitter "félrevezetőként" jelölt meg.

A csütörtöki nap legfontosabb eseményei egy helyen, olvassa el szöveges tudósításunkat!

A vezető Joe Biden beszéde után Donald Trump is szólt a választókhoz a Fehér Házból. Az elnök másfél nap után először mutatkozott a nyilvánosság előtt.

"Jó estét. Szeretném informálni az amerikai embereket az erőfeszítéseinkről, hogy megvédjük a nagyon fontos 2020-as szavazásunk integritását" - mondta Trump. "Ha a legális szavazatokat számoljuk, akkor könnyen nyerek. Ha az illegális szavazatokat, akkor megpróbálhatják tőlünk ellopni a választást."

Az elnök hosszasan fejtegette, szerinte miért nem tisztességesek a választások, azt emlegetve, hogy ezrével érkeznek levélszavazatok a választási napot követően, illetve, hogy állítása szerint volt olyan, ahol választási megfigyelőiket nem engedték be a szavazóhelyiségekbe.

Az, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, jelenleg négy államon múlik: Arizonán, Georgián, Nevadán és Pennsylvanián. A részvétel rekordmagas volt ezen az elnökválasztáson: csaknem 67 százalékos. Joe Biden az amerikai elnökválasztások történetének eddigi legtöbb szavazatát kapta: több mint 71 és fél millió voksot, ezzel felülmúlva Barak Obama 2008-as rekordját, akinek 69 millió voksot sikerült szereznie.

Több amerikai városban tüntettek Donald Trump amerikai elnök hívei és bírálói is - Trump hívei a még tartó szavazatszámlálások leállítását követelték. Az elnök bírálói valamennyi voks megszámlálása mellett álltak ki. A demonstrációk békések voltak, kivéve az oregoni Portlandben, ahol elszabadultak az indulatok, és Kate Brown demokrata párti kormányzó a belvárosban kitört erőszak megfékezésére kirendelte a Nemzeti Gárdát.

Donald Trump elnök kampánycsapata és a republikánusok közben egyszerre négy pert indítottak: Wisconsinban, Michiganben, Pennsylvaniában és Georgiában. Wisconsinban és Michiganben - ahol Joe Biden demokrata párti elnökjelölt már győzött - a szavazatok újraszámlálását kérik, míg Pennsylvaniában és Georgiában a voksok számlálásának felfüggesztése miatt fordultak bírósághoz.

Élő adás véget ért

Trump el fogja ismerni a szabad és tisztességes választások eredményét

Ez az üzenet érkezett a Fehér Házból annak ellenére, hogy Donald Trump elutasítja vereségének beismerését.
Az AP hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó illetékes azt is elmondta, hogy a Trump-kormányzat be fogja tartani az átadási eljárás minden törvényi kötelezettségét.
Trump elnök egyébként golfozott, amikor kiderült, hogy kihívója nyert.
Trump elnök visszatér a golfozásból a Fehér Házba
Megosztás

A megválasztott elnök rövidesen az amerikaiakhoz fordul

Az emelvény már elkészült.
A megválasztott elnök beszédére várva
Megosztás

Az új First Lady nem mondana fel munkahelyén

Dr. Jill Biden angolt tanít a Northern Virginia Community College-ban, és augusztusban azt nyilatkozta: nem adná fel állását akkor sem, ha férjét megválasztják az Egyesült Államok elnökének.
Megosztás

A szenátusi többség csak januárban fog eldőlni

A pillanatnyi állás: 48 republikánus, és ugyanannyi demokrata szenátor. Az alaszkai és észak-karolinai szavazatokat még nem összesítették, Georgiában pedig két menet lesz januárban.
Megosztás

Ünnepel a Biden család

A fényképet Naomi, a megválasztott elnök lánya osztotta meg.
Megosztás

„Annyira büszke vagyok rád”

Ezt írta Doug Emhoff, miután kiderült, hogy felesége, Kamala Harris megválasztott alelnök lett.
Megosztás

71 millió szavazat

Soha korábban hivatalban levő amerikai elnök nem kapott ennyit – tweetelte Trump.
Megosztás

Tömegek ünnepelnek a keletitől a nyugati partig

Sokan vannak a Fehér Ház előtt is.
Megosztás

Joe Biden pontosan 48 éve tette le első szenátusi esküjét

Mindössze 29 éves volt, amikor megválasztották Delaware állam szenátusába.
Megosztás

Trump vitatja a pennsylvaniai eredményt

Giuliani bejelentette, hogy pert indítanak, amelyben megkérdőjelezik Biden győzelmét a tagállamban.
Megosztás

A Fidesz megköszönte Trumpnak az eltelt négy évet

Hollik István a Fidesz kommunikációs igazgatója megköszönte Donald Trumpnak az elmúlt négy évet, és reménykedik abban, hogy „Joe Biden adminisztrációja ideológiai megfontolásból nem fogja lezülleszteni az eddigi közös eredményeket".
Megosztás

Megható gratuláció McCain özvegyétől

Tudom, hogy Joe egyesíteni fogja az országot egy jobb jövő felé, írta Cindy McCain Joe Bidennek, barátjának címzett gratulációjában a Twitteren. John McCain republikánus szenátor volt Barack Obama (és Joe Biden) ellenfele a 2008-as elnökválasztáson. Vereségét elismerő beszédét sokan osztották meg az elmúlt napokban a közösségi médiában, kontrasztként Donald Trump viselkedésével.
Megosztás

A Visegrádi Négyek közül egyelőre csak a magyar kormány nem gratulált

Ahogy korábban beszámoltunk róla a cseh miniszterelnök és államfő is gratulált Bidennek, ahogy Andrzej Duda lengyel elnök is, akiről köztudott, hogy jó kapcsolatot ápolt Donald Trumppal.
Igor Matovic szlovák kormányfő azt írta, hogy "szoros együttműködésük folytatódni fog", és hogy bízik abban, hogy "a jövőben az Egyesült Államok és az Európai Unió "erős partnerekké válnak".
Szlovákia készen áll a szoros együttműködésre az új amerikai elnökkel - írta Ivan Korcok szlovák külügyminiszter Facebook-oldalán.     "Kölcsönösen nagyobb szükségünk van most egymásra, mint bármikor korábban" - tette hozzá. 
A régióból Klaus Iohannis román államfő és Andrej Plenkovic horvát kormányfő is gratulált a demokrata politikusnak.
A magyar kormány részéről egyelőre senki nem kommentálta nyilvánosan, hogy Joe Biden az USA megválasztott elnöke.
Megosztás

NATO-főtitkár: együtt nézzünk szembe a kihívásokkal!

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közleményében azt hangoztatta: tudja, hogy Biden támogatja a szövetséget és alg várja a közös munkát. Az erős NATO egyaránt jó Észak-Amerikának és Európának - tette hozzá.
Szükség van a közös erőre, hogy a szövetség képes legyen megbirkózni olyan kihívásokkal, mint az egyre határozottabb Oroszország, a nemzetközi terrorizmus, a kiber- és rakétatámadások fenyegetése, valamint a globális erőviszonyok elmozdulása Kína térnyerésével.
"Csak akkor lehetünk biztonságban és csak akkor lehetünk sikeresek, ha együtt nézünk szembe ezekkel a kihívásokkal" - fogalmazott Stoltenberg.
Megosztás

 A szlovén kormányfő szerint "érdekes" az eredmény kihirdetése

Janez Jansa azt hangsúlyozta, hogy a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest.


 "Óvásokat nyújtottak be minden amerikai államban, ahol szoros volt az eredmény. A bíróságok még el sem kezdtek dönteni. Ennek ellenére a fősodratú média (nem valami hivatalos szerv) győztest hirdetett. A gratulációk érkeznek minden oldalról. Ez ám a jogállamiság" - fogalmazott Janez Jansa Twitter-oldalán.
A szlovén miniszterelnök volt az egyetlen vezető politikus, szerdán már gratulált Trumpnak a győzelméhez.



Megosztás

Dupla cseh gratuláció

Andrej Babis cseh kormányfő, aki a Twitteren gratulált Bidennek, fontosnak nevezte, hogy "az új államfő erősítse meg újra Amerika elkötelezettségét a NATO szövetségi rendszere mellett, és igyekezzen kereskedelmi megállapodásokat kötni az Európai Unióval".


Milos Zeman cseh államfő táviratban gratulált Joe Bidennek - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.
 A választás eredménye azt mutatja, hogy az amerikaiak változásokat akarnak - áll a táviratban. A cseh elnök kifejezte reményét, hogy a jövőben az Egyesült Államok nyitottabb lesz Európa irányában.
"Úgy vélem, továbbra is érvényes, hogy Európának ugyanúgy szüksége van Amerikára, mint Amerikának Európára. Közösen jobban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a szabadkereskedelem igazságosabb legyen az egész világon" - szögezte le Milos Zeman.
Zeman és Babis is nagyon jónak minősítették a cseh-amerikai kapcsolatokat, és kifejezték meggyőződésüket, hogy az együttműködés folytatódni fog.
Megosztás

Lengyelországból az elnök gratulált

 A lengyel elnök a Twitteren gratulált az amerikai politikusnak sikeres választási kampányához.
    "Várva az elektori kollégium jelölésére, Lengyelország elszánt arra, hogy megőrizze a lengyel-amerikai stratégiai partnerség magas szintjét és minőségét, a még erősebb szövetség érdekében" - írta Andrzej Duda.


       A lengyel államfői kabinetfőnök és külügyi államtitkár, Krzysztof Szczerski egy korábbi rádióinterjúban felidézte: az utóbbi négy évben Duda nagyon jó viszonyt ápolt a jelenlegi amerikai elnökkel, Donald Trumppal.
    Ugyanakkor aláhúzta: az érdekeket, az államközi kapcsolatokat tekintve "nyugodt a lengyel-amerikai kapcsolatok jövőjét illetően".


Megosztás

Conte az amerikai népnek is gratulált

Gratulálok az amerikai népnek és az intézményeknek a kiemelkedő részvételi arányhoz, az élettel teli demokráciához. Készen állunk a közös munkára Joe Biden megválasztott elnökkel a transzatlanti kapcsolat megerősítéséért. Az USA számíthat Olaszországra mint szövetségesre és stratégiai partnerre  - írta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a Twitteren. 


Megosztás

Az USA 39. elnöke, a demokrata párti Jimmy Carter azt mondta, hogy ő és felesége büszke Joe Bidenre és Kamala Harrisre, és alig várják, hogy lássák a pozitív változást, amit elhoznak a nemzet számára.
Megosztás

Mitt Romney is gratulált Bidennek

A  2012-es republikánus párti elnökjelölt a Twitteren gratulált feleségével együtt. Azt írta, hogy jó akaratú és szeretnivaló személyiségű embernek ismerik Bident és Harrist is.
Megosztás

MSZP: a világ megint egy picit jobb hely lesz!

Bebizonyosodott, hogy a demokrácia az egyetlen berendezkedés, amely képes az önkorrekcióra - írta Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője Biden győzelmére reagálva a Facebookon. Hozzátette, hogy "ezért a fordulatért megharcoltak az amerikai emberek".
Hamarosan eljön az idő itthon is a változásra, de ahogy az amerikaiak helyett mi sem szavazhatunk, csak drukkolhattunk, így ők sem szavazhatnak majd helyettünk! Tudjuk, hogy nekünk is sikerülni fog - zárta más ellenzéki politikusokhoz, pártokhoz hasonlóan a magyar helyzettel posztját Kunhalmi.
Megosztás

Gyurcsány: igazi remény, hogy egy kicsit jobb lesz a világ

A Demokratikus Koalíció Gyurcsány Ferenc FAcebook-bejegyzését osztotta meg. A volt magyar miniszterelnök azt írta, hogy "Na, akkor ez rendben van. Gratulálunk! Igazi remény, hogy egy kicsit jobb lesz a világ"
Megosztás

Jobbik: Biden győzelme nagyon rossz hír a populistáknak és nagyon rossz hír Orbán Viktornak

A Jobbik is gratulált Joe Biden győzelméhez.
Donald Trump vereségével a napi politikai gyakorlattá emelt populista hazugsággyártás, félrevezetés és a tényeket figyelmen kívül hagyó tömegmanipuláció szenvedett vereséget - írják Facebookon is közzétett közleményükben.
 A Jobbik szerint a választási eredeménnyel a normalitás és az emberek józansága kerekedett felül, és ez intő jel "Trump lelkes politikai elvbarátainak a világ más pontjain, és erőt adhat a szabadságukért küzdő fehéroroszoknak, lengyeleknek és nem utolsó sorban nekünk, magyaroknak".
A párt szerint az a tény, hogy rekord magas számban mentek el az amerikai választók szavazni, azt is jelenti, "hogy nem lehet bármit megtenni az emberekkel se az Egyesült Államokban, se máshol. Biden győzelme nagyon rossz hír a populistáknak és nagyon rossz hír Orbán Viktornak".
Megosztás

Momentum: vége az amerikai rémálomnak, és hamarosan vége lesz a magyar rémálomnak is

Sokat kellett rá várni, de eljött a változás - írta  a Momentum Mozgalom a Facebookon, Biden megválasztását úgy értékelték, hogy vége az amerikai rémálomnak. Bejegyzésükben azt ígérték szavazóiknak, hogy hamarosan vége lesz a magyar rémálomnak is.
Megosztás

Karácsony: Joe Bidennel visszatér a Fehér Házba a normalitás

Trump jó volt az Orbánkormánynak, Biden elnök jó lesz Magyarországnak - írta Budapest főpolgármestere Facebookon. 
Amerika olyan elnököt választott, aki látja korunk legsúlyosabb kihívásait és az élére áll ezeknek a küzdelmeknek - fogalmazott Karácsony.
 Joe Bidennel visszatér a Fehér Házba a normalitás, és ha világunk súlyos bajai nem is tűnnek el egy csapásra, de legalább újra meglesz a lehetőség arra, hogy értékalapon, összefogásban kezeljük ezeket. 🇺🇸🇭🇺 - zárta bejegyzését Karácsony, aki nem az egyetlen főpogármester, aki kommentálta Biden győzelmét. Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere azt írta, hogy "üdv újra Amerika", utalva a Párizsi Klímaegyezményre, melyből Trump kiléptette az országot, de Biden ígéretet tett arra, hogy egyik első intézkedése lesz a visszaléptetás.
Megosztás

Hillary Clinton: köszönet mindenkinek, aki ezt lehetővé tette

A szavazók kinyilvánították az akaratukat, Joe Bident és Kamala Harrist választották következő elnöknek és alelnöknek - írta Hillary Clinon a Twitteren.


Ez egy lehetőség a "történelemírásra", Trump megtagadása, egy új lap, új kezdet Amerikának - fogalmazott.


Köszönet mindenkinek, aki ezt lehetővé tette - tette hozzá a volt demokrata elnökjelölt, aki négy évvel ezelőtt alulmaradt Trumppal szemben.


Megosztás
Orbán Viktor magyar miniszterelnök posztolt a Facebookon. De a várakozásokkal ellentétben nem az amerikai választási eredményről, hanem a koronavírus elleni vakcináról szól a videója.
Megosztás

Obama: nem is lehetnék büszkébb

Barack Obama gratulált volt alelnökének és Kamala Harrisnek - a barátainak, az USA következő elnökének és alelnökének a Twitteren. Külön gratulált a következő First Ladynek Jill Bidennek is.
Nem is lehetnék büszkébb - kezdte közleményét a volt elnök. Kiemelte, hogy soha nem voltak még választások ilyen körülmények közt, és azt is, hogy soha nem szavaztak ilyen sokan.
Szerencsések vagyunk, hogy Joeban megvan minden, ami ahhoz kell, hogy elnök legyen, és már most is így viselkedik - írta Obama, hozzátéve, hogy soha nem látott kihívások fogadják majd Bident a Fehér Házban jövő januárban, a járvány, az egyenlőtlen gazdasági és igazságszoltáltatási rendszer, egy kockázatos helyzetben lévő demokrácia és egy veszélyben lévő klíma.
A demokráciánknak jobban szüksége van ránk, mint valaha, Michelle és én alig várjuk, hogy segíthessük az új elnököt és First Lady amiben csak tudjuk - zárja közleményét.
Megosztás

Charles Michel a közös kihívásokról írt

Az Európai Tanács elnöke is csatlakozott a Bidennek és Harrisnek gratulálókhoz. Az EU készen áll arra, hogy elkötelezze magát egy erős transzatlanti partnerségben - tette hozzá. Covid19, multilateralizmus, klímaváltozás, nemzetközi kereskedelem - pár azok közül a kihívások közül, melyek megoldásán Európa közösen dolgozna.


Megosztás

Merkel is gratulált

Várom a közös munkát Biden elnökkel - írta a közösségi médiában is közzétett üzenetében a német kancellár. A transzatlanti barátságunk  pótolhatatlan, ha szeretnénk felülkerekedni napjaink nagy kihívásaival, tette hozzá.



Megosztás

Heiko Maas: jó, hogy vannak világos adatok

Várjuk a közös munkát a következő amerikai kormánnyal egy új transzatlanti kezdeten, egy új megállapodáson - írta Heiko Maas német külügyminiszter a Twitteren.
 
Megosztás

Kamala Harris: Megcsináltuk Joe, te leszel az Egyesült Államok elnöke!

Megosztás

Macron is gratulált

Az amerikaiak megválasztották az elnöküket. Gratulálok Joe Bidennek és Kamala Harrisnek. Sok lesz a dolgunk, hogy felülkerekedjünk a jelen kihívásain. Dolgozzunk ezen együtt - írta a francia elnök.


Megosztás
Ursula von der Leyen is gratulált a Biden-Harris párosnak. Az EU és az USA barátok és szövetségesek, az állampolgáraink szoros kapcsolatban vannak egymással. Várom a közös munkát Biden megválasztott elnökkel - írta Von der Leyen.
Megosztás

Boris Johnson is gratulált

A brit miniszterelnök gratulált Bidennek a megválasztásához, Harrisnek pedig a történelmi eredményéhez. Johnson hangsúlyozta, hogy az USA fontos szövetségesük, és hogy várja a közös munkát, közös prioritásnak a klímaváltozást, a kereskedelmet és a biztonságot emelte ki.
Megosztás

Trudeau már nagyon várja a közös munkát

Gratulált a kanadai miniszterelnök Joe Bidennek és Kamala Harrisnak. Országaink közeli barátok, partnerek és szövetségesek. Különleges a kapcsolatunk. Nagyon várom a közös munkát, és ezt tovább építeni mind a kettejükkel - írta.


Megosztás

Nevadában is Bident hirdették ki győztesnek

Ez összesen 290 elektori szavazatott jelent a demokrata politikusnak a decemberben összeülő, 538 tagú elektori kollégium választásán, ahol a győztesnek 270 elektor szavazatára van szüksége az elnökké választáshoz.


Megosztás

Mi áll Trump közleményében?

Hétfőn megindítják a bírósági eljárásokat, mert "az amerikai nép becsületes választást érdemel, ami azt jelenti, hogy a jogszerű szavazatokat mind meg kell számolni, a törvénytelenül leadott voksokat pedig nem".


A közlemény egyúttal azzal vádolja Joe Biden kampánycsapatát, hogy a Trump-csapat megfigyelőit nem engedik be a szavazatszámlálásra, valamint, hogy hamis, fabrikált, illetéktelenek által és elhunytak nevében leadott voksokat akarnak beszámoltatni.


"Mit rejteget Biden? Nem nyugszom egészen addig, amíg az amerikai nép meg nem kapja azt a becsületes szavazatszámlálást, amelyet megérdemel és amelyet a demokrácia megkövetel" - írja közleményében Donald Trump.
 


Megosztás
Üdvözöljük kedves olvasóinkat, ha esetleg nem látták volna, a nap híre: eldőlt a verseny Joe Bident választották meg az USA 46. elnökének. Úgy tűnik azonban, hogy egyelőre ezt még nem fogadta el a jelenlegi elnök Donald Trump, így hétfőn a bíróságon folytatódhat kettejük párharca.
Biden alelnöke az 56 éves kaliforniai szenátor, Kamala Harris lesz, az első nő, aki betöltheti ezt a tisztséget. 2021. január 20-án iktathatják be őket. 
Megosztás

Megosztja a republikánusokat Trump

Az elmúlt napokban több republikánus képviselő bírálta az elnököt kijelentéseiért, egyebek közt, azt vetik a szemére, hogy lejáratja az amerikai választási rendszert.


    Adam Ritzinger illinois-i kongresszusi képviselő Twitter-üzenetben bírálta Trumpot. Azt akarjuk, hogy megszámoljanak minden szavazatot, igen, minden törvényes voksot (természetesen). Hozzátette: ha törvényes aggodalmaid vannak bármilyen csalás miatt, akkor mutass be bizonyítékokat és menj a bíróságra".


Hagyd abba a lejárató, félrevezető információk terjesztését - írta üzenetében, amiben nem nevesítette az elnököt.


Larry Hogan, Maryland kormányzója, aki a 2024-es választásra szóba került már mint republikánus elnökjelölt, szintén kifakadt Trumpra.


"Nincs mentsége az elnöknek a mai kijelentéseire, amelyek aláássák demokratikus eljárásrendünket. Amerika szavazatokat számol, és nekünk tiszteletben kell tartanunk az eredményeket, ahogy mindig is tettük. Sem választás, sem senki személye nem fontosabb demokráciánknál" - mondta az amerikai közszolgálati televízió csatorna Firing Line című műsorában.


    Marco Rubio floridai szenátor, aki szintén indult az elnökjelöltségért 2016-ban, egyebek között azért bírálta Trumpot, mert az csalásnak mondta a szavazatszámlálás elhúzódását.
    "Az, hogy napokig tart a törvényes voksok számlálása, NEM csalás" - hangsúlyozta.


 Ugyanakkor több republikánus kiállt Donald Trump mellett, aki lényegében harmadik napja szórja tele a Twittert a demokraták elleni vádjaival csalást emlegetve.


A képviselőház republikánus frakcióvezetője, a kaliforniai Kevin McCarthy a Fox televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: "Minden amerikainak fel kell emelnie a szavát, és jeleznie kell, ha bármilyen tisztességtelen dolgot lát". Az esetleges választási csalásokra célozva hozzáfűzte: "nem engedhetjük meg, hogy ez a szemünk láttára megtörténjék, ne maradjunk csendben".


    Lindsey Graham, a szenátus igazságügyi bizottságának republikánus elnöke, dél-karolinai szenátor szintén a Fox televíziónak adott interjújában állt ki Trump mellett, megismételve a választási csalásokra vonatkozó állításokat.


Megosztás

A pénteki nap fő eseményei eddig:

  • Pénteken két államban fordult meg az állás Joe Biden javára: Georgiában, majd Pennsylvaniában.
  • Georgiában bejelentették, hogy újra fogják számolni a szavazatokat, bár még az első számlálás sem teljes.
  • Nancy Pelosi demokrata párti házelnök arról beszélt, hogy biztos benne, hogy Biden lesz a megválasztott elnök, és hogy ez jó hír az országnak.
  • Trump tarolt azokban a megyékben, ahol a legnagyobb mértékben tombol a koronavírus-járvány.
  • Elképzelhető, hogy mindkét jelölt szól még a hétvége előtt a híveihez
  • Vegyesen nyilatkoznak a republikánus párt prominensei, van, aki Trump mellett áll ki, de többen nyíltan kritizálták az elnököt az "alaptalan vádaskodása" miatt
  • Az AP amerikai hírügynökség tételesen cáfolta Trumpnak a választást bíráló minden állítását, egyebek között emlékeztetett arra, hogy
  • - még sohasem történt meg az összes szavazat megszámlálása a választás napján,
  • - nincs olyan törvény, sem pedig elvárás, amely szerint ennek így kellene történnie,
  • - a magas részvételi arány és a levélszavazatok feldolgozása a szokásoshoz képest lassítja a folyamatot néhány esetben, de nem az összesben 
Megosztás

Növelte előnyét Biden Pennsylvaniában és Nevadában is

Pennsylvaniában pénteken sikerült fordítania a demokrata elnökjelöltnek, és már csaknem 12 500 vokssal vezet Trump előtt. Továbbra is a voksok 98 százalékát dolgozták fel.
Nevadában kicsit több mint húszezer szavazatra nőtt Biden előnye 86 százalékos feldolgozottságnál.
Megosztás

Trump fact check

Az AP amerikai hírügynökség tételesen cáfolta Trumpnak a választást bíráló minden állítását, egyebek között emlékeztetett arra, hogy még sohasem történt meg az összes szavazat megszámlálása a választás napján, ráadásul nincs olyan törvény, sem pedig elvárás, amely szerint ennek így kellene történnie. A magas részvételi arány és a levélszavazatok feldolgozása a szokásoshoz képest lassítja a folyamatot néhány esetben, de nem az összesben.
Megosztás

Pelosi: Joe Biden lesz az elnök

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök biztos Barack Obama alelnökének győzelmében, és szerinte ez "egy boldog nap lesz" az országnak, mert Biden egyesítő. "Eltökélt, hogy összehozza az emberek, mert minden álláspontot tiszteletben tart, és mert minden amerikai elnöke szeretne lenni, attól függetlenül, hogy rászavaztak-e vagy sem" - tette hozzá Pelosi.


Megosztás

Újraszámlálás lesz Georgiában

Brad Raffensperger, az állam minisztere megerősítette, hogy újraszámolják a szavazatokat Georgiában.


Pedig körülbelül már csak 4000 szavazat van hátra a teljes feldolgozottsághoz. Biden előnye kicsivel több min 1500 voks.
Megosztás

Pennsylvania republikánus szenátora szerint nincs semmiyen bizonyíték a Trump által emlegetett csalásokra

Pat Toomey nem látott semmilyen bizonyítékot, ami alátámasztaná Donald Trump alaptalan állítását, mely szerint a "demokraták megpróbálják ellopni a választást" és "nagyon aggasztónak" minősítette az elnök szavait, mert mint fogalmazott nagyon komoly vádak hangzottak el tőle, anélkül, hogy bármivel alátámasztaná.
A republikánus Toomey hangsúlyozta, hogy ő Trumpra szavazott, támogatta az elnököt.  De hozzátette, hogy azt szeretné, hogy az legyen az Egyesült Államok elnöke, aki törvényesen nyer, és ő el fogja fogadni, bárki is lesz az.

Megosztás

A szavazatszámlálás állása magyar idő szerint péntek délután 16h30kor:

  • Georgia (16) : 1098 szavazattal vezet Joe Biden 99 %-os feldolgozottságnál.
  • Pennsylvania (20) : 6826 szavazattal vezet Joe Biden 98 %-os feldolgozottságnál
  • Nevada (6) : 11 438 szavazattal vezet Joe Biden 84 %-os feldolgozottságnál
  • Észak-Karolina (15) : 76 701 szavazattal vezet Donald Trump 94%-os feldolgozottságnál
  • Arizona (11) : 47 052 szavazattal vezet Joe Biden 90%-os feldolgozottságnál.
  • Alaszka (3) : 54 610 szavazattal vezet Donald Trump 50 %-os feldolgozottságnál.
(zárójelben az elektori helyek száma)
Megosztás
A Trump-kampánycsapat válasza Biden újabb fordításának "még nincs vége a választásoknak"
Megosztás

Fordított Pennsylvaniában is Biden

Az államnak 20 elektora van, ha itt nyer a demokrata jelölt, mindenképpen ő nyer, ha esetleg fordítana Arizonában Trump, akkor is.


Megosztás

Wilbur, a francia buldog nyert Rabbit Hashben

A Kentucky államban 426 fős település polgármestere eddig is egy kutya volt, egy Brynneth Pawltrow névre hallgató pitbull. Eddig nem is volt emberi polgármester a településen, ahol a helyi választás valójában egy adománygyűjtő akció. Idén 13 ezer dollárt gyűlt össze, amit fejlesztésekre szánnak majd.


A másik két jelölt Jack Rabbit (egy beagle) és Poppy (egy golden retriever), ők lesznek a városka követei.


Megosztás

Biden több megyében fordított Pennsylvaniában

A demokrata jelöltnek több kulcsfontosságú megyében sikerült átvenni a vezetést, többek közt Erie-ben, ahol 2016-ban Trump nyert.


Emellett Lehigh, Lackawanna és Dauphin megyékben is vezet, ahol négy éve Hillary Clintonnak is sikerült, de kisebb különbséggel.

Trump 2016-ban nyert Pennsylvaniában és idén is győznie kell, ha további négy évig elnök szeretne maradni.
Jelenleg 18 042 szavazattal vezet riválisa előtt, a szavazatok 97%-os feldolgozottságánál.
Pennsylvaniában 20 elektori hely sorsa dől el.
Megosztás
Hány óra van most a fontosabb helyszíneken?
Budapesten most délután két óra van. Nézzük, mennyi az idő az egyes amerikai államokban:
🕢 New York / Washington - 8h00
🕡 Chicago - 7h00
🕠 Denver / Phoenix - 6h00
🕟 Los Angeles - 5h00
🕞 Anchorage (Alaska) - 4h00
🕝 Honolulu (Hawaï) - 3h00
Megosztás

Mindenkinek Georgia jár a fejében

Elárasztották az elnökválasztás miatt kommentelők Ray Charles videóját a Youtube-on, sokan pedig a közösségi médiában osztják meg a dalt.
Megosztás

Nyerhet még Trump Arizonában?

Az Euronews tudósításában és webes felületén is Joe Bident, a Demokrata Párt jelöltjét veszi győztesnek Arizona államban (magyar idő szerint szerda reggel óta), követve a Fox News és az AP amerikai hírügynökség előrejelzését Ezért az elektori számításunkban, és az elnökválasztásról szóló minden cikkünkben hozzá számítjuk az állam 11 elektori helyét.


Azonban nem minden amerikai hírcsatorna számol így, vannak olyanok, akik szerint továbbra is túl szoros a verseny, és "még bármi megtörténhet".


 Biden jelenleg 1,5 %-kal, 47 ezer vokssal vezet.



Megosztás
Trumpot kizárólag a csatatérállamokban zavarja a határidőmódosítás 
És ezt már jó előre belengette.
Megosztás

Trump tarolt azokban a megyékben, ahol a legnagyobb mértékben tombol a koronavírus-járvány

Az AP hírügynökség elemzése szerint abban a 376 megyében, ahol a legmagasabbak a napi új esetszámok elsöprő többséggel - 93 százalékban - szavaztak a jelenlegi elnökre.
Megosztás

Biden átvette a vezetést Georgiában

Csütörtök este még körülbelül 60 000 levélszavazat volt Trump nagyjából 20 000 szavazattal vezetett, Biden fokozatosan közelített hozzá.
Az utolsó szavazatcsomagok nagyvárosokból érkeztek, így sokan számítottak arra, hogy Biden fordítani tud. 16 elektort ér az állam.
Megosztás

Biden nyerhet, de még nincs végeredmény

Megosztás

Trump szerint nem voltak tisztességesek a választások

Az elnök másfél nap után először mutatkozott a nyilvánosság előtt.


"Szeretném informálni az amerikai embereket az erőfeszítéseinkről, hogy megvédjük a nagyon fontos 2020-as szavazásunk integritását" - mondta Trump. "Ha a legális szavazatokat számoljuk, akkor könnyen nyerek. Ha az illegális szavazatokat, akkor megpróbálhatják tőlünk ellopni a választást."


Az elnök hosszasan fejtegette, szerinte miért nem tisztességesek a választások, azt emlegetve, hogy ezrével érkeznek levélszavazatok a választási napot követően, illetve, hogy állítása szerint volt olyan, ahol választási megfigyelőiket nem engedték be a szavazóhelyiségekbe.


Megosztás

"Amerikában a szavazás szent"

Joe Biden, a demokrata párt elnökjelöltje mindenkit nyugalomra intett beszédében, és arra emlékeztetett, hogy ki kell várni a szavazás végét.


"Amerikában a szavazás szent" - mondta. "A nemzetünkhöz tartozók így fejezik ki akaratukat. Márpedig csakis és kizárólag a szavazók akarata az, ami megválasztja az Egyesült Államok elnökét. Szóval minden egyes voksot meg kell számolni. Ezt kell kivárnunk most. És ennek így kell lennie."


A demokrata elnökjelölt ezzel valószínűleg ellenfele, Donald Trump kommentárjaira reagált, aki a nap folyamán több Twitter-bejegyzést is közzétett, mondván: állítsák meg a szavazást és a csalást. Tweetjei közül kettőt a Twitter "félrevezetőként" jelölt meg.


Megosztás

Így áll a helyzet csütörtök este: 


  • Joe Biden rövid csütörtök esti beszédében mindenkit nyugalomra intett, Donald Trump viszont csalásról beszélt, hogy nem voltak tisztességesek a választások, és a csak "legális szavazatokkal" ő nyerne
  • Georgiában körülbelül 60 000 levélszavazatot kell még megszámolni, Trump nagyjából 20 000 szavazattal vezet, Biden fokozatosan közelített hozzá. Az utolsó szavazatcsomagok nagyvárosokból érkeztek, így elképzelhető, hogy Biden fordíthat. 16 elektort ér az állam. 
  • Nevadában Biden vezet, kicsit kevesebb, mint 12 000 szavazattal, még 63 000 szavazólapot nem dolgoztak fel. Biden előnye sokáig csökkent, majd a nagyvárosokból érkező adatokkal ez a folyamat megtorpant. A hatóságok péntekre 51 000 szavazólap feldolgozását ígérik. 6 elektorért megy a küzdelem.  
  • Michiganben és Wisconsinban gyakorlatilag lezárult a szavazatszámlálás, Biden győzött, ráadásul már mindkét államban elutasítottak egy-egy keresetet a Trump-kampánytól. 
  • Észak-Karolinában a fennmaradó nagyjából 5%-nyi szavazatot csak a jövő héten számolják össze, a választás előtt feladott, de november 12-ig beérkező levélszavazatokat itt ugyanis elfogadják. Trump vezet 76 000 szavazattal.
  • Arizonát több amerikai szerkesztőség - köztük az általában Trump-párti Fox News - már Bidennek ítélte, úgy látták, hogy Trumpnak itt már nincs esélye, holott még a szavazatok kevesebb mint 90%-át számolták meg.  69 000 szavazattal vezet Biden, de itt fordított a helyzet, mint a legtöbb, még le nem zárt államban, Trump zárkózik fel lépésről lépésre, és mivel 470 000 szavazat vár még kiértékelésre, elméletileg akár fordíthat is. A következő adatokat magyar idő szerint péntek hajnalra ígérik. 11 elektort ér az állam. 
  • Pennsylvaniában a hatóságok azt ígérik, hogy (helyi idő szerint) még csütörtökön, vagyis magyar idő szerint péntek reggelre meg tudják mondani, ki húzta be az állam húsz elektorát. Trump 500 000 szavazatnyi előnye 24 óra alatt kevesebb mint 100 000-re olvadt, a nagyvárosok levélszavazatai több forrás szerint is 90%-ban Bident támogatják. 550 000 szavazólap tartalmát ne ismerjük még. A demokraták szerint az sem kizárt, hogy Biden százezer szavazattal előzze meg Trumpot. 
  • A Trump-kampány által indított keresetek többségét gyorsan elutasítják az amerikai bíróságok, a szavazatszámlálást sehol nem sikerült megállítani. 
Megosztás

Trump indulni fog 2024-ben vagy 2028-ban, ha most veszít

Erről Mick Mulvaney, Trump volt ügyvezető kabinetfőnöke beszélt az Irish Times-nak. 


Mulvaney 2019 januárjától 2020 márciusáig volt Trump ügyvezető kabinetfőnöke. Azóta az Egyesült Államok észak-írországi különmegbízottjaként dolgozik.


2024-ban még fiatalabb lesz, mint Joe Biden most...


Megosztás
A michigani bíróság elutasította a Trump-kampány keresetét, megfelelő hozzáférést kaptak a republikánus ellenőrök a levélszavazatokhoz.
Megosztás
A Pennsylvania állambeli Philadelphia - az amerikai demokrácia szülőhelye, most a nemzet megosztottság színtere, ahol egyszerre tüntetnek a szavazatok számlálásáért és a számlálás leállításáért.
Megosztás
Ha az amerikai elnökválasztások egy focimeccs lenne...
Megosztás

Mi is történik most valójában?

A Reuters hírügynökség két órás élő közvetítése arról, ahogy számolják a szavazatokat a Georgia állambeli Atlantában.


Megosztás
Így néz ki az állás Nevadában 87 százalékos feldolgozottságnál
Megosztás

Rekordszámú nőt szavaztak be a Kongresszusba

A két évvel ezelőtti választásokon beállított rekord dőlt meg most. A 435 képviselőből már biztos, hogy 106 nő lesz, és a számuk tovább nőhet, mert több helyen túl szoros a verseny, és nincs még eredmény. 83-an demokrata színekben politizálnak 23-an pedig republikánusok. Összesen 298 női jelölt indult a képviselőségért, 204-en a Demokrata Pártból, 94-en a Republikánus Pártból.


Megosztás

Pennsylvania nem fog ma eldőlni

  • Allegany megyében, ahol az állam második legnagyobb városa Pittsburgh van, péntek reggelig felfüggesztik a szavazatszámlálást, mert egy 29 000 szavazólapot érintő jogi ellenőrzési eljárás indul. 
  • További 6000 szavazólap elmosódott, az automata nem tudja feldolgozni, ezért ezeket manuálisan fogják kiértékelni, a szavazatszámlálás péntek reggel folytatódik. 
  • Philadelphiában a számlálás folytatódik, még a szavazatok 17%-a van hátra, itt Biden az eddigiek alapján 80%-os támogatást élvez. 
  • Biden hátránya egy nap alatt 500 000 szavazatról 100 000-re csökken Pennsylvaniában. A még számba nem vett szavazatok 61-62%-t kell megszereznie ahhoz, hogy győzzön, de a demokraták előrejelzése 100 000 szavazatnyi előnyt jósol neki a végére. 
Megosztás
Joe Biden eddig csökkenő előnyét Nevadában növelte nagyjából 1%-kal a Clark megyei szavazatokkal, ami azonnal 11 500-ra csökkent, amint beérkeztek két vidéki megye szavazatai. Ez a dinamika jellemző lehet a továbbiakban is, de számításba véve, hogy Las Vegasban többen laknak, valószínűbb, hogy itt nem tud Trump fordítani.
Megosztás
Közben kiderült, hogy mi volt a pennsylvaniai történelmi bírósági ítélet, amivel Pam Bondi és Cory Lewandowski bement philadelphiai szavazatszámlálásra: a republikánusok egészen hat lábnyira megközelíthetik a szavazólapokat. Egyes republikánus megfigyelők szerint ez nem elég, mert nem látják, mi van a lapra írva. 
Trump ennek örült annyira a twitteren, és még csak fel se címkézték a posztját. 
Megosztás
Georgiában elutasította a bíróság a Trump-kampány keresetét, amelyben azt akarták megállapíttatni, hogy érvénytelen szavazólapokat is feldolgoztak a szavazatszámlálók. Az ok: a Trump-kampány semmilyen bizonyítékot nem mutatott be.
Megosztás
Az állítólagos csalásokra hoz egy példát a BBC: egy vírusvideóról van szó, amelyet Trump fia, Eric Trump is megosztott. Ezen a videón valaki szavazólapokat tesz egy zsákba, valamilyen éghető anyaggal leönti, és meggyújtja. 
A virginiai hatóságok azonban kiadtak egy közleményt, hogy a szavazólapok nem tartalmaznak az azonosításra alkalmas hivatalos jelzéseket, vagyis ezek csak szavazólapminták. 
A videó egy azóta letiltott Twitter-fiókból származik, de a Youtube-on még fent van. 
Megosztás
A demokraták abban reménykednek, hogy Pennsylvaniában akár 100 000 szavazat is lehet végül Biden előnye, ha az eddig felbontott levélszavazatokhoz hasonlóan továbbra is tízből kilenc szavazat a demokrata jelöltet támogatja.
Megosztás
A Trump-kampány két prominens képviselője, Cory Lewandowski  és Pam Bondi bírósági végzést lobogtatva egy rövid sajtótájékoztató után bement a philadelphiai szavazatszámláló komplexumba, hogy megfigyeljék a szavazatszámlálást. Nevadában is az volt a republikánusok fő panasza, hogy nem lehettek ott a szavazatszámlálás minden fázisánál, mert például nélkülük szállították azokat. 
Ezek a szavazások egyébként ugyanígy mentek 4 éve is, akkor semmi bajuk nem volt vele, holott akkor is 26% szavazott levélben vagy korábban személyesen.  
Megosztás
Nevadában most megy a sajtótájékoztató a republikánusok vádjairól. Szerintük halottak is szavaztak, illetve olyanok, akik elköltöztek az államból. Egy idős hölgyet is kiállítottak maguk mellé, aki szerintük nem tudott szavazni, mert valaki más szavazott a szavazólapjával.
Megosztás
A Biden-kampány online tájékoztatót tartott. Úgy látják, hogy Georgiában nagyon szoros lesz az eredmény, és elképzelhető, hogy Biden nyer, míg Észak-Karolinában továbbra is Trumpnak áll a zászló. Továbbra is bíznak abban hogy Biden lesz az elnök.
A republikánusok által indított eljárásokról azt mondták, hogy jogilag nem megalapozottak, nem is jogi, hanem kommunikációs elemként kell értelmezni őket. Georgiában, Michiganban és Pennsylvaniában is indítottak ilyen eljárásokat, legújabban pedig Nevadában.
Ezek egy kaptafára készült jogi eljárások, ugyanazok a panaszok, a cél csak a folyamat megzavarása. 
    
Megosztás

Még 450 ezer szavazatot kell megszámolni Arizonában

A helyi hatóságok csütörtöki közlése szerint még körülbelül 450 ezer szavazat megszámolása van hátra az eredményhirdetésig a nyugati csatatér államban. 11 elektori hely dől itt el.


Az AP már korábban Joe Biden demokrata jelöltet hirdette ki győztesnek, aki jelenleg 2,35 %-kal vezet, előnye körülbelül 68 ezer szavazat.


A szavazatok többsége Maricopa megyéből van, a Phoenix székhelyű megye az állam legsűrűbben lakott területe.


Trump hívei tüntetnek a szavazatok számlálásának leállításáért Phoenixben, fotó: AP Photo/Matt York
Megosztás
Donald Trump megint azt csinálja, amihez a legjobban ért: twitterezik. Az információtartalom csekély: le kell álítani a szavazatszámlálást, mert az csalás, illetve az alt-right szócső, a Breitbart cikkeit osztogatja meg arról, hogy neki van igaza. Az elnök posztjai mellett lassan több a figyelmeztetés, mint maga a szöveg. 
Megosztás
Az Egyesült Államok igazságügyinisztériuma levelet küldött a szövetségi főügyészeknek, hogy a törvény megengedi, hogy fegyveres szövetségi ügynökket küldjenek a szavazat-számláló helyszínekre, hogy választási csalások után nyomozzanak, közölte a New York Times. Bár az amerikai törvények tiltják, hogy fegyveres szövetségi ügynököket küldjön a kormány a szavazófülkékbe, de az Igazságügyminisztérium szerint ez a szavazatszámlálás időszakára nem vonatkozik. Ugyanakkor egy ilyen akció azt a látszatot keltheti, hogy szövetségi kormány fegyverrel próbálja megfélemlíteni a szavazatszámlálókat.
Megosztás
Georgia bejelentette, hogy helyi idő szerint éjfélre - magyar idő szerint este 6 órára befejezik a szavazatszámlálást, már csak 25 000 szavazat feldolgozása van hátra.  60 000 szavazat nem szerepel még a hivatalos eredményekben, 18 000 szavazat Trump előnye.
Megosztás

A republikánus párt keresetet nyújtott be Nevadában, azt állítják, hogy 10 000 szavazatot olyan emberek adtak le, akik már nem laknak az államban. Nevadában minden regisztrált választópolgárnak küldtek szavazólapot - ez volt a nagy bejelentés, amit a Trump-kampány meghirdetett. 

Megosztás

Bernie Sanders: Trump este 10-kor bemondja a tévében, hogy köszönöm amerikaiak, hogy újraválasztottatok, majd másnap a levélszavazatokkal fordít Biden, és Trump csalást fog kiáltani 

Bernie Sanders csaknem két hete államra pontosan (Pennsylvaniában, Wisconsinban és Michiganban ) megmondta, hogy mi fog történni a választási éjszakán és másnap. ( 2 perc 47-től)
Megosztás
Amit eddig biztosan tudunk
Megosztás
Reuters archívum: amikor 11 napba telt, hogy Európába jusson az elnökválasztás eredményének a híre
160 évvel ezelőtt az Asia nevű Királyi Posta Gőzhajó vitte a hírt Amerikából Európába egészen pontosan Queenstownba, a ma Írországhoz tartozó Cork mellett. A választás eredményét így körülbelül 11 nappal később közölte Reuter. 8 évvel később már nem kellett napokat várni az eredményre, hála az 1866-ban telepített transzatlanti távírókábelnek Ulyssees Simpson Grant győzelmét még aznap megtudták az európaiak.
Megosztás

Hogy állnak az amerikai választások?

Kövesse az eredményeket folyamatosan frissülő térképünkkel!



Megosztás
Mi lenne Biden egyik első lépése, ha megválasztanák?
Visszaléptetni az USA-t a Párizsi Klímaegyezménybe, melyből Trump léptette ki az országot, hivatalosan ez épp szerdán történt meg.
Megosztás
Trump harca a Twitterrel
Az amerikai elnök több bejegyzést is írt, melyben magát hirdette ki győztesnek olyan államokban, ahol még nem dőlt el a verseny, valamint azt sugallta, hogy csaltak a levélszavazatokkal. Ezeket mind csak egy figyelmeztető üzenet elolvasása után lehet megnézni.
Megosztás
Mit mondott Biden szerda este? Itt visszanézheti:
Megosztás
Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek