Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Reménykedtek a demokraták, de a republikánusoké maradt a szenátus

Az amerikai kongresszus épülete
Az amerikai kongresszus épülete Szerzői jogok  AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Daniel Bozsik
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

A demokraták a közvélemény-kutatások adatai alapján nagy reményekkel telve várták az eredményeket, mert minden arra mutatott, hogy a képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülnek a republikánusokkal szemben.

Az amerikai elnökválasztással egy időben a törvényhozás, vagyis az Egyesült Államok Kongresszusa két házának összetétele is eldől. A képviselőház és a szenátus különböző jogkörökkel rendelkezik, de döntéseik jelentősen befolyásolják az elnök lehetőségeit is, ezért fontos, hogy demokrata párti vagy republikánus többsége van-e ezeknek az intézményeknek.

A törvényhozás alsó háza, a képviselőház indítja meg a költségvetést érintő törvényeket, és joga van alkotmányos vádemelést kezdeményezni az elnök ellen, ahogy ezt tavaly decemberben Donald Trumppal szemben is megindították. A 435 tagú képviselőházban a demokraták voltak többségben a válaszások előtt, és a szavazatok eddigi összesítése szerint az látszik, hogy ezt a többséget meg is tartották. A képviselőház tagjai egyéni körzeteket képviselnek, kinevezésük két évre szól, ezért minden páros évben választáson kell megméretniük magukat.

A felsőház, vagyis a szenátus hagyja jóva a törvényeket, és iktatja be az elnök által különböző pozíciókba kinevezett embereket, mint ahogy a múlt héten kinevezték a Legfelsőbb Bíróság legújabb tagját is. Emellett az elnökkel szembeni alkotmányos vádemelési eljárást is a szenátus fejezi be, vagyis vagy jóvá hagyja, vagy elutasítja azt, mint legutóbb Donald Trump esetében is tette. A száz tagú szenátusban republikánus többség volt Donald Trump első ciklusa alatt, és várhatóan ez folytatódik a következő négy évben is, függetlenül attól, hogy végül ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

A demokraták a közvélemény-kutatások adatai alapján nagy reményekkel telve várták az eredményeket, mert minden arra mutatott, hogy a képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülnek a republikánusokkal szemben. A végeredmények beérkeztével együtt azonban ezek a remények szétfoszlottak, mert úgy tűnik, a demokraták egyáltalán nem tudták növelni létszámukat a szenátusban.

Hiába győzte le jelöltjük, John Hickenlooper Colorado államban a republikánus Cory Gardnert, mert közben Alabamában a hivatalban lévő demokrata szenátor, Doug Jones kikapott a republikánus Tommy Tuberville-től. A demokraták abban is bíztak, hogy fordítani tudnak olyan, hagyományosan piros, vagyis republikánus államokban, mint Iowa, Texas vagy Montana, de ez sem sikerült.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

TÉRKÉP Az amerikai elnökválasztás eredménye

Rubio cáfolta, hogy a Trump-terv "az oroszok kívánságlistája"

Trump aláírásával véget ért Amerika történetének leghosszabb kormányzati leállása