USA választás: 90 millióan már szavaztak, Obama is beszállt a finisbe

USA választás: 90 millióan már szavaztak, Obama is beszállt a finisbe
Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Euronews

Biden és Obama Michiganben, Trump Pennsylvaniában kampányolt, a beszédeket a koronavírus fertőzöttek számának megdöbbentő emelkedése határozta meg.

Csatlakozott Biden kampányához a hajrában Barack Obama Michiganben. Ez volt az első állomás, ahol együtt volt a színpadon a korábbi elnök és Joe Biden.

A szombati beszédeket a koronavírus fertőzöttek számának megdöbbentő emelkedése határozta meg. 

Amerikában már 9 millió fölött van a járvány kitörése óta regisztrált fertőzöttek száma, és már több mint 230 ezren haltak meg. 

Barack Obama azt mondta: a különbség a két jelölt között, hogy míg Trump az egojára ügyel telt házas rendezvényeken, addig Biden az emberek biztonságára figyel.

Nem maradt el Trump válasza erre Pennsylvaniában. Az elnök kifejtette, hogy ha Biden nyer, akkor nem lesz sem iskola, sem ballagás, sem karácsony, sem július negyedike, nem lesz semmi.

Trumpnak öt gyűlése van vasárnap - Michiganben, Iowában, Georgia államban, Észak-Karolinában és Floridában -, és hasonló lesz a mentrendje hétfőn is. 

Legalább 90 millió amerikai már szavazott, de még több tízmilliónak kell személyesen leadni a voksát kedden.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Covid19