Minden eddiginél nagyobb tüntetés az abortusztörvény ellen Varsóban

Minden eddiginél nagyobb tüntetés az abortusztörvény ellen Varsóban
Szerzői jogok  APTV
Írta: Anna Flori

Az államfő módosító indítványt nyújt be, de a tiltakozók nem nagyon hisznek ebben: a tüntetéshullám kezdete óta nem volt akkora tömeg az utcán, mint pénteken este a lengyel fővárosban.

Egyre többen vonulnak utcára Lengyelországban az ottani abortusztörvény végletes szigorítása miatt. A fővárosban tízezrek tüntettek pénteken este is a legújabb alkotmánybírósági döntés ellen, amelyet október 22-én jelentett be a testület.

Ennek értelmében a művi terhességmegszakítás ezentúl akkor sem megengedett, ha a magzat súlyos beteg vagy életképtelen. Az egyetlen helyzet, amelyben megszakítható a terhesség, ha az anya élete van veszélyben.

Habár az államfő pénteken bejelentette, hogy módosító indítványt nyújt be az ügyben, a péntek esti demonstrációk minden eddiginél nagyobb tömeget mozgattak meg.

A varsói tüntetők egyike szerint itt már kompromisszumkeresésnek nincs helye, a nők azzal szembesülnek, hogy megfosztották őket legelemibb jogaiktól, úgyhogy vissza akarják szerezni ezeket. Több jogot, vagyis nagyobb mozgásteret követelnek - magyarázta a fiatalember.

A hatóságok arra figyelmeztették a tüntetések szervezőit, hogy megsértik a járványügyi rendelkezéseket, amiért bíróság elé kerülhetnek, és akár nyolc év börtönt is kaphatnak.

A demonstrációk békésen zajlottak az egész országban, de a rohamrendőröknek több helyütt is be kellett avatkozniuk a tiltakozókhoz csapódó huligánok miatt.

kapcsolódó cikkek