A török külpolitika egyre erőteljesebbnek mutatja magát, eközben egyre kevesebb szövetségese marad.
HIRDETÉSEgyre több konfliktusban tűnik fel Törökország a nemzetközi politikában, de miközben egyre távolabb sodródik nyugati szövetségeseitől, nem lelt igazán új barátokra. Két szakértővel beszélgettünk a török külpolitikáról és céljairól.
Amikor újra fellángolt a harc Azerbajdzsán és Örményország között Hegyi-Karabah sorsáról, az egész világ azonnali tűzszünetre szólította fel a harcoló feleket. Kivéve Törökországot, ők katonai segítséget adtak a közös ősellenség ellen harcoló azerieknek.
A török harci repülők nem csak itt tűntek fel, egyre jobban látszik, hogy Törökország egyre távolabb sodródik nyugati szövetségeseitől.
Ankara az elmúlt években belebonyolódott Líbia, Szíria és Irak ügyeibe, a Földközi-tenger keleti medencéjében pedig az Európai Unió bajszát húzogatja.
A török függetlenedési törekvések eddig az ország magára maradását hozták.
„Az elmúlt évtizedben Törökország egyértelművé tette, hogy stratégiai autonómiára törekszik nyugati, és elsősorban amerikai szövetségeseivel szemben” – mondta az Euronews érdeklődésére Sinan Ülgen, a Carnegie Europe kutatója. Vélekedése szerint Törökországot az elmúlt évtizedek frusztrációi távolították el szövetségeseitől, ezért akar egyre inkább önálló regionális erővé válni.
Az Egyesült Államok iraki beavatkozása, a törökök által terroristáknak tartott szíriai kurdokkal való szövetsége, és az EU-s tagsági tárgyalások megfeneklése egyaránt borzolták a török kormány kedélyét. De a belpolitikai változások is hozzájárultak a külpolitikai irányváltáshoz. „Az utóbbi években megnőtt az igény a belföldi támogatásra és a gazdasági nehézségek elfedésére” – tette hozzá a kutató.
„Az asszertívebb külpolitika kezdete egybeesik Erdogan elnök és az ultranacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja közötti szövetség kezdetével, és a megbukott puccskísérlet utáni hatalomkonszolidációval” – jelentette ki az Euronews érdeklődésére Luigi Scazzieri, a Centre for European Reform kutatója.
Instabil viszony Európával
Minden külföldi beavatkozásnak más volt a motivációja. Szíriában és Irakban a kurdok meggyengítése és a menekültáradat megállítása volt a fő cél. Líbiában pedig egyrészt a befolyásszerzés, másrészt pedig a tengeri határok újrarajzolása volt a cél. Egyrészt a tenger alatti gázmezők, másrészt a Közel-Keletről Európa felé haladó gázszállítások fölötti ellenőrzés megszerzése.
Ankara az elmúlt hónapokban került vitába Ciprussal és Görögországgal, miután egy geológiai feltáróhajót küldtek egy olyan területre, amelyet Athén és Nicosia is a sajátjának tart. Az EU többször felszólította Ankarát az „illegális” kutatás befejezésére, és szankciókat helyezett kilátásba.
Növekvő elszigeteltség
Miközben Ankara egyre önállóbb külpolitikát folytat és elhidegültek a washingtoni és a brüsszeli kapcsolatai is, nem sikerült új szövetségeseket találnia. „Nincs sok barátjuk. Szoros kapcsolatban vannak Katarral, az egyik líbiai kormánnyal, most meg újabban Azerbajdzsánnal. Ha távolabbra nézünk, akkor Pakisztánnal van nem túl szoros, de működő kapcsolatuk” – mondta Scazzieri. Véleménye szerint másképp alakultak volna a dolgok, ha a külpolitikában sikerült volna eredményeket elérni.
De Scazzieri szerint az nagy kérdés, hogy a mostani, katonai erőre alapuló helyzet meddig tartható fenn.
Az Egyesült Államok keveset tett a török ambíciók kordában tartásáért, miután sikerült megtörni a magát „Iszlám Államnak” nevező terrorszervezet uralmát a régióban. Brüsszel pedig a lassú ügymenet miatt nem tudott érdemben lépni. Scazzieri szerint Európában egyébként sincs nagy támogatottsága a szankcióknak. Végső soron Törökország NATO-tag, fontos gazdasági partner, és egy stabil állam egy instabil régióban.