NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fatva volt kimondva a meggyilkolt francia tanárra, 11 iszlamistát őrizetbe vettek

Fatva volt kimondva a meggyilkolt francia tanárra, 11 iszlamistát őrizetbe vettek
Szerzői jogok Michel Euler/AP
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A

HIRDETÉS

Újabb rendőri akciók indultak a múlt pénteki tanárgyilkosság ügyében – jelentette be a francia belügyminiszter. Egy férfit azzal gyanúsítanak, hogy fatvát, vagyis halálos ítéletet mondott ki a tanárra.

Gerald Darmanin egy rádióinterjúban azt mondta, vizsgálják, feloszlassák-e a francia muzulmán közösség bizonyos erőszakot és gyűlöletet hirdető csoportjait, illetve, hogy nyolcvan vizsgálat van folyamatban internetes gyűlöletbeszéd miatt. A belügyminiszter azt is közölte, hogy további rendőrségi akciókat vannak folyamatban, amelyek több tucatnyi, az úgynevezett S-listán szereplő radikálist, illetve radikális szónoklataikról híressé vált imámokat érintenek. Az akciók az elmúlt napokban folytatódni fognak. 

A célszemélyekről azt mondta Darmanin, hogy nem feltétlenül kapcsolódnak a tanárgyilkosság miatt indított nyomozáshoz, de egyértelműen szeretnének egy üzenetet küldeni a rendőrségi akciókkal: "nem lehet egy perc nyugta sem a Köztársaság ellenségeinek".

Egy rendőrségi forrás arról számolt be, hogy 231, a kormány megfigyelési listáján szereplő, feltételezetten szélsőséges vallási meggyőződésű külföldit készülnek kiutasítani az országból. 

Fatva volt kimondva a tanárra

A 11 őrizetbe vett iszlamista közül az egyik férfit azzal gyanúsítják, hogy fatvát mondott ki a pénteken brutálisan meggyilkolt Samuel Patyra 

A pénteki gyilkosság – melynek csecsen elkövetőjét – lelőtte a rendőrség, mélyen megrázta a francia közvéleményt. A Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében öt éve történt mészárlás terrorcselekmények sorát indította el.

Most három héten belül ez már a második terrorista indíttatású támadás volt Franciaországban, amely a Mohamed-karikatúrákhoz köthető.

Vasárnap több francia településen – például a gyilkosság helyszínén, Conflans-Sainte-Honorine-ben, Marseille-ben, Rennes-ben és Bordeaux-ban – is megemlékezést tartottak a lefejezett tanár, Samuel Paty tiszteletére.

Sokan virággal, „Én is tanár vagyok” felirattal fejezték ki szolidaritásukat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Brutális gyerekgyilkosság rázta meg Franciaországot - bőröndbe zárva találták meg a 12 éves lányt

Személyiségzavaros is volt a terrorista

Franciaország: amatőr felvétel a történelemtanár csecsen gyilkosáról