Egy év után választanak újra Bolíviában

Egy év után választanak újra Bolíviában
Szerzői jogok  Martin Mejia/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.
Írta: Peter Kristof

Közvéleménykutatások szerint Evo Morales kormányának gazdasági minisztere, Luis Arce, a baloldali „Mozgalom a Szocializmusért” (MAS) jelöltje a legnagyobb esélyes az elnöki posztra.

Egy évvel a súlyos válsághoz vezető, érvénytelennek nyilvánított tavalyi választások után, az állampolgárok ismét az urnákhoz járulnak Bolíviában.

Az előző választás eredményét nemzetközi szervezetek is vitatták, ami Evo Morales elnök lemondásához vezetett, a bolíviai kongresszus pedig jóváhagyta az eredmény megsemmisítését és új választások kiírását.

A mostani szavazáson több mint hétmillióan voksolhatnak. A szavazóknak be kell tartaniuk a közösségi távolságtartás szabályait és maszkot kell viselniük a koronavírus-járvány miatt.

A szavazók öt elnökjelöltre szavazhatnak. Közvéleménykutatások szerint Evo Morales kormányának gazdasági minisztere, Luis Arce, a baloldali „Mozgalom a Szocializmusért” (MAS) jelöltje a legnagyobb esélyes, a második legerősebb jelöltnek pedig a centrista Carlos Mesa korábbi elnököt (2003-2005) tartják.

Amennyiben a szavazás nem dől el az első körben, a második fordulót november 29-én rendezik.

A bolíviai választást eredetileg május 3-án rendezték volna, de a járványhelyzet miatt előbb szeptember 6-ára, majd október 18-ára halasztották.

kapcsolódó cikkek