Navalnij gyors gyógyulása az orvosokat is meglepte, nagyinterjút adott egy bloggernek

Navalnij 2019 decemberében
Navalnij 2019 decemberében Szerzői jogok Szergej Ilnyickij/MTI/MTVA
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A keze még remeg, de sokkal jobban van - mondta az orosz ellenzéki politikus.

Először adott videóinterjút mérgezése óta Alekszej Navalnij. Az orosz ellenzéki politikus, akit a múlt héten engedtek ki a kórházból, egy orosz YouTube-vloggernek nyilatkozott. Gyorsan gyógyul, elmondása szerint még az orvosokat is meglepte a felépülésének a sebessége. Bár a keze még remeg, és fizikoterápiára jár. 

HIRDETÉS

Még viccelődött is állapotával. "Hamarosan zsonglőrködni fogok, egy egykerekű biciklin egyensúlyozni vagy egy nyulat húzok elő a cilinderből" - mondta a 44 éves ellenzéki politikus.

Navalnij augusztus 20-án lett rosszul egy Moszkvába tartó belföldi járaton. Először az omszki kórházban kezelték, de amint az állapota lehetővé tette átszállították Berlinbe, a Charité kórházba. 

Míg az orosz kórházi vizsgálatok nem találtak mérgezésre utaló jelet, a német szövetségi labor vizsgálatai szerint novicsokkal mérgezték meg. Ez utóbbit később francia és svéd laborvizsgálatok is megerősítették.

Nem a tomszki repülőtéren, hanem a szibériai város hoteljében mérgezhették meg Alekszej Navalnijt. Az ellenzéki politikus munkatársai átkutatták azt a szállodai szobát, ahol augusztus 20-i rosszulléte előtt megszállt. Több tárgyat átadtak egy német laboratóriumnak, két héttel később pedig német vegyészek ásványvizes műanyagpalackokon kimutatták a novicsok maradványait - ugyanazt a típust egyébként, amelyet a két évvel ezelőtti Salisbury-mérgezésnél vetettek be.

Navalnij szerint az orosz titkosszolgálat mérgezhette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására, mert az orosz hatóságok veszélyes tényezőként tekintenek rá a jövő évi parlamenti választások közeledtével. A Kreml visszautasította a Putyin és az orosz hatóságok érintettségére vonatkozó feltételezéseket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Büntetőintézkedéseket javasol az EP a Navalnij-mérgezés ügyében, Moszkva elítéli ezt

12 és fél év börtön orosz rakétatechnológia Amerikába csempészéséért

Illegitim orosz helyhatósági választások a megszállt ukrán területeken