rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A vasút, amely összeköti a két óceánt

euronews_icons_loading
A vasút, amely összeköti a két óceánt
Szerzői jogok  euronews
Betűméret Aa Aa

Még 2019 nyarán készült el a két óceánt összekötő járat. Egy luxusvonat, amely az Indiai- és az Atlanti-óceán között közlekedik. Az átlagsebessége 30-40 km/h óra között mozog. A 4500 kilométeres utat 15 nap alatt teszi meg. Az Explore Angola stábja is részt vett az első, történelmi úton.

Némelyik kocsi még az 1940-es évekből származik; a fedélzeten európai, dél-afrikai, de amerikai turisták is élvezik az ötcsillagos, rocksztárokhoz illő kiszolgálást. Kaland ez a vonaton dolgozóknak is, hiszen így a dél-afrikaiak is felfedezhetik Angolát.

A Rovos Rail vezérigazgatója, Rohan Vos számára is egy örök élmény marad az első út – a főnök végig a vendégeivel volt. "Amikor végre megérkeztünk Lobitoba, hát nagyon boldog voltam. Sosem iszom előre a medve bőrére. Volt már pár olyan utunk, amikor eljutottunk egészen a 99. kilométerig, aztán az uolsó kilométernél valami elromlott – csak akkor nyugszom meg, ha a vonat végül lefékez a megállóban" – mondta az igazgató, aki még további tervei is vannak a vasútvonal bővítésére: „Alig várom, hogy Nambiát is összekössük Angolával, nagyon jó lenne, ha sikerülne. Aztán persze azt is szeretnénk, ha ez a vonal valahogy összekapcsolódna Luandával is" –tette hozzá Vos.

Bár az idei utak a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, a Rovos Rail igazgatója továbbra is optimista – jövő nyárra már ismét lehet időpontokat foglalni. „Minden utunk telt házas volt, szóval nekünk ez a helyzet most nagyon szomorú, hogy le kellett mondjuk az ideieket. Nagyon szomorú. És biztos vagyok benne, hogy az utasaink is, akik lefoglalták ezeket az utakat, nagyon csalódottak. De mindig jön egy új nap, egy új év. Legyen jövő június vagy július!" - fogalmazott a Rovos Rail vezérigazgatója.