rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Leuven lett az EU innovációs fővárosa

euronews_icons_loading
Leuven lett az EU innovációs fővárosa
Szerzői jogok  Euronews
Betűméret Aa Aa

A belga kisváros, Leuven, innovációs központként híresült el – most pedig elnyerte az „Európa Innovációs Fővárosának” járó címet, és hozzá az egymillió eurós jutalmat. A díjjal elismerték, hogy a város már jó ideje működik az egészségügy, az innováció és az oktatás központjaként. Például ebben az egészségházban az legújabb orvosi technológiákat mutatják be.

Leuven közben egy mobilitási tervet is végrehajtott: egyre többen bicikliznek, így pedig csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. A cél, hogy 2050-re elérjék a karbonsemlegességet. Az épületeket felújítják és új parkokat telepítenek – mindezt a helyiek beleegyezésével, akik részt is vehetnek a projektben.

Az EU példaként tekint Leuven kormányzási modelljére, de azt a város polgármestere is elismeri, hogy egy 100 ezer fős kisvárosban könnyebb a helyieket aktivitásra bírni.

„Ha nem kezdjük el helyi szinten, akkor úgysem lesz belőle semmi. Én optimista vagyok, tudják miért? Mert világszerte azt látom, hogy kis- és nagyvárosok átveszik a vezetést és adott esetben megelőzik a kormányukat is. A nemzeti kormány pedig végül őket követi. És azt remélem, hogy az olyan nagy intézmények is, mint az Európai Unió is odafigyelne, hogy mik történnek helyi szinteken és át is vennék majd” - mondta Mohamed Ridouani, Leuven polgármestere.

A karbonsemlegesség eléréséhez azonban további anyagi forrásokra is szükség van. „Amit Leuvenben látunk az egy üzletileg megalapozott ütemterv, hogy a város 2050-re elérje a karbonsemlegességet. A probléma viszont az, hogy nem feltétlenül azok az emberek és szervezetek profitálnak majd változásból, mint akik befektetnek a klímaváltozás visszaszorításába. Ahogy azt is láthatjuk, hogy a egy klíma-semleges város előnyei nem mindig fejezhetők ki euróban” - mondta Katrien Rycken, a Leuven 30 projekt koordinátora.

Az EU Innovációs Fővárosa címet korábban elnyerte már Barcelona, Amszterdam, Párizs, Athén és Nantes is.